2011. július 24., vasárnap

Csendes hajnalok

Zsupsz...itt is vagyok. Felgyorsultak és lecsendesedtek körülöttem az események az elmúlt hónapban. Az emberlánya ha boldog akkor bizony hajlandó elfelejteni ügyes bajos szokásait. Ez persze nem vonatkozik a blogra, mert ez más. Ez olyan hobby-szenvedély féle. Mondjuk inkább, hogy nyári szünetre mentem. Amúgy sem szeretem az életem a mindenki által látható közös portálokon élni, néha ezt a blogot is "soknak" érzem, nehéz meghúzni a határt, bár azt hiszem a magam által felállított függőhídon egész jól egyensúlyozom. No de...mik is történtek?
Csodálatos napokat töltöttem Hollandiában. Jaj annyira szuper volt. Már maga az utazás. Felszálltam a legelső vonatra hajnalok hajnalán Liverpool Station-nél, majd egy óra alatt lerobogtam zöld mezőket, ébredező juhokat és szunnyadó brit házakat bambulva Harwich kikötőig s felszálltam az állítólag a világon legnagyobbnak számító "ferry-re" vagyis tengeri kompra. Juj de jó volt. Igazi luxuskörülmények között hasítottuk a hullámokat. A komp fedélzetén aki unatkozik, annak őszinte részvétem...kis kuckó az olvasni és elbújni vágyóknak, moziterem a filmet nézőknek, gyerekeknek játszósarok, masszázsszék és pihenő sarok a fáradtaknak, bár és étterem az éhezőknek, shop a vásárolni vágyóknak és a legjobb, terasz a napozni és a tengertbambulóknak. Vagyis nekem!!! Csodás időm volt. Kifeküdtem egy könyvvel a kezemben a komp tetején található teraszra s hamarosan a végtelen óceánt bambulva álomba szenderültem. Ennek hatása azon túl, hogy fáradt testem végre igazi nyugalomra talált arcom a vörös és eme gyönyörűséges szín minden árnyalatában pompádzott, mikor beleröpültem kedves barátom karjaiba Rotterdam és a világ 3. legnagyobb áruforgalmát lebonyolító kikötöjében. De hát a nyaralás hámló orr és viszkető homlok nélkül nem is nyaralás. Nagyon érdekes tapasztalás volt Hollandia. Ez volt életem első útja sajt és tulipánföldre, bevallom izgatottan vártam, mert sok szépet és lelkemnek tetsző információkat hallottam róla. Rotterdam igazi modern város. A második világháború alatt szinte az egész területe bombatámadást szenvedett, így manapság kortárs stílusban épült modernebbnél modernebb házak és irodák színesítik városképét. A város a Maas és a Rajna torkolatvidékén fekszik, mint a legtöbb holland városnak, ennek is meghatározó része a víz, víz, víz. Bevallom, ez szívemnek s lelkemnek nagyon tetszett. Imádom a vízközelségét. Tenger, óceán, folyó, tó vagy kis csatorna, csak víz, víz, víz. Végül is a Balaton partján nőttem fel, bár az is igaz, hogy úszni felnőtt koromban, Budapesten tanultam meg...hm...érdekes. Ágis...:)
Egy napra ellátogattunk Amszterdamba. A város jelentése "gát az Amstelen", 1813 óta Hollandia fővárosa, de a királynő, a parlament és a kormány székhelye Hágában található. Területének ötödrészét az öböl, a kikötőmedencék, a csatornák kisebb és nagyobb folyók adják. Igazi mesevilágban éreztem magam. Tervezem, hogy ide még egy hosszú 7végére visszajövök, lévén hogy egy nap alatt nem tudtam bejárni az egész várost. Bár bevallom nektek ez a nyaralás most nagyon különleges volt. Megmagyarázhatatlan nyugalom és béke kísért végig s azóta is utamon. Nem siettem felfedezni semmit oly egetverőn, egyszerűen csak élveztem a körülöttem folyó eseményeket. Vajon ez kedves vendéglátóimnak vagy a helynek és a pillanatnak köszönhető, nem tudom, (valószínűleg együttes hatás) de köszönöm minden pillanatát. Az biztos, hogy nem rontott a helyzeten, hogy szállásom egy csodálatos, ismerősöm által vezetett csodalakban telt. (volt hogy nem is akartam kimozdulni az igazán stílusosan berendezett "french room-ból" s csak ittam és ittam az Angliában vásárolt porceláncsészékből a tejszínes teámat és bambultam az étkező sarkában, a kandalló mellett álló fotelból a kint hol vadul hol csendesen hullámzó csatornákat.) http://www.cherrycake.nl/en/rooms.html
NAGYON KÖSZÖNÖM!!!Csodás beszélgetéseket, nevetéseket és csendes pillanatokat kaptam, melyből táplálkozom még sokáig.
Sajtföldről hazatérve újra megkezdtem londoni 7köznapjaimat. Füllentenék, ha azt mondanám, könnyű. A kávézóban töltött órák bizony fizikailag fárasztóak. De én őszintén bevallom nektek, minden egyes percért hálás vagyok. Az biztos, hogy sokat segít a hozzáállás, s az a megmagyarázhatatlan erő, mely idehívott s tart itt minden egyes nap. Hogy meddig nem tudom, de nem is keresem rá a választ. Élvezem az életet. Felfedezem a lehetőségeket, élek is vele s boldog vagyok. Rengeteg tervem van, de türelmesen kivárom a sorom. Hihetetlen pillanat volt, (nekem) mikor pár héttel ezelőtt kezembe kaptam a kávézó kulcsát, a széf kódjait, mindent, ami az üzlet működéséhez szükséges. Spanyol főnöknőm a szemembe nézett és megköszönte kitartó, korrekt munkámat, s ezzel rám is ruházta a felelősséget. Mit jelent ez? Egyike vagyok annak a 4 embernek, akik vezetik az üzletet, tanítják, "irányítják" az embereket, rendelik a termékeket blablabla...s olyan fura, de zseniálisan jó érzés, mikor meglátnak hajnalban a kollégáim, az üzlet felé bandukolva "jaj de jó hogy te jössz" felkiáltással fogadnak. "Ha te vagy, akkor mindig nevetünk s gyorsan megy az idő s te mindig tudsz mindent." ... persze ez azért nem csak rám vonatkozik, de finoman melengette lelkem. Hazafelé csendesen bandukoltam. Ma holnap egy éve vagyok itt. Hiányzik az otthonom, a barátaim, ám ez a sokszínű város, ország egy ideje kárpótol minden fájó darabért. Szép lassan, lépésről lépésre közeledik felém, s válik ismerősből cimborává és cimborából igazi baráttá. Emlékszem arra a pillanatra, mikor remegő kezemmel, az előző este kiszótárazott szavakból próbáltam leadni életem rajzát a jelenlegi üzletemben...Csodás kontraszt. Szeretem az angol embereket is. Sokat járok közéjük, csak az első lépés tűnik nehéznek. Sokan azt gondolják, az angolok ridegek és távolság tartóak. Azok is, de bevallom egy picit én is ilyen vagyok...brrr....bizony. De a vasárnapi mise alkalmakkor nincs olyan nap, hogy ne ismerkednék meg újabb és újabb emberekkel. Már van olyan, akivel színházba járok, van akivel sportolni, van aki gitározni tanít s van akivel csak beszélgetek. S közben ismerkedem számomra oly távoli kultúrákkal. Japán, spanyol és olasz barátaim minden egyes nap új és új csodákat mutatnak. Tágul a világ, színesedik az elme s nyugszik a lélek belső tengere...s szerelmes vagyok. Hát nézzétek. Nem csodás?

 Alkalmanként nagyokat sétálunk kézen fogva a Temze partján, parkokban csücsülünk szendvicset morzsálva, megosztjuk érzéseinket, nevetünk, békésen szunnyadunk egymás mellett...

 Az angolom sajnos borzasztóan katasztrófális, de már az a része, hogy nem beszélek abszolút eltűnt, sőt...visszatért. Ágika újra a felszínen, néha nem lehet lelőni, köszönhető ez annak, hogy ráleltem olyan emberlelkekre, akik értik a nyelvemet.. ha értitek mire gondolok...s ez fantasztikus csoda. Nagyokat nevetünk, mert bizony sokszor az angol beszéd, számomra nagyon kínai, de segítenek. S napról napra, pillanatról pillanatra haladok előre. S ez az ami elégedettséggel tölt el, s visz előre előre. Ha megengeditek, most szeptemberig még folytatom a nyaralásom. S majd újult erővel jelentkezem. Erőt gyűjtök zseniális koncertekből, amiken csak ámulok s ámulok, s sírok és könnyezem, hogy ÉN itt  lehetek...brrr...ezek még mindig olyan nagy dolgok, s remélem, hiszem, hogy azok is maradnak. Mert valóban nem a nagy sziklák a fontosak...hanem az apró kicsiny kavicsok. Melyek szépen, pillantásról pillantásra formálódnak, alakulnak és válnak igaz kincsekké. 
Ölellek szeretettel Benneteket!




2011. július 1., péntek

Boldog júliust!

Boldog, vidám, izgalmakkal, kalandokkal, csendes meghitt csodapillanatokkal teli hónapot kívánok Mindenkinek! Eltűntem, megvolt az oka. Most egy kicsit pihenek, egy hétre elhagyom pudingföldet, ha visszaérkeztem ígérem mindenről beszámolok. Addig is élvezzétek a napsugár gyógyító simogatását, a szellő csiklandozását s a hangok finom kacagását! Hiszen tudjátok...mindjárt itt a karácsony! S az élet valóban egy csoda.

"Némelyikünk meghal, némelyikünk él
Egy nap Isten majd megmondja: mér'
Nyisd meg a szíved és élvezd, mi az élet tálján
Aztán majd találkozunk a barátok fesztiválján."
/Bruce Cockburn/