Csak székek...



A tömegből felém rohanó testtől karomat nekifeszítve tolom el magam. Gyengeségem felrúg minden szabályt. Egymásmellett állunk. Hátatfordítasz. Egyedül maradtam.

Mindjárt itt a karácsony 2.

Upsz. Tegnap én voltam a zárós, így elég későn értem haza. Tanultam megint sok mindent, szépen lassan. Azt vettem észre, s ehhez itt Londonban hozzá kell szoknom, hogy itt ha az emberlánya önállóan akar tevékenykedni - legalábbis ahol eddig dolgoztam ott mindenhol ehhez ragaszkodtak - az nem jó. Minden apró folyamatot, és úgy képzeljétek el, hogy azt, hogy tépd le a papírgombolyagból a papírt, mennyit és hogy fogd és hogy tisztíts megmutatják, igaz csak egyszer, s azután csinálhatod te magad. Előtte te bármennyire okos és talpraesett vagy, az nem érdekli őket, van egy metódus, amit betartanak, ragaszkodnak hozzá, finom türelemmel átadják, és aztán csináld babám, ahogy bírod...néha bután érzem magam, hogy vajon ennyire szőkének tűnhetek, hogy mindent, de tényleg mindent aprólékosan elmagyaráznak, a teljesen egyértelmű dolgokat is, de aztán rájöttem, hogy nem. S őszintén, valahol van benne okosság. Lehet kicsit lassabb a folyamat, de biztos hogy mindent megtanul a leendő munkatárs, ha pedig ennek ellenére sem, akkor tényleg jogosan meg lehet tőle válni. Így telnek most a napjaim, minden nap valami apróság, egy-két óra a bárpultban, ahol kávékat tanulok főzni, egyre több mindent tudok, tudom kitől lehet kérdezni, hova kell nyúlni. A nagyon bonyolultakat még csak nézem a többit pedig már készítem. A cappuccinomat megdícsérték, gyönyörűséges habokat kanyarítok a tetejükre. Szerdán megyek egy egész napos tréningre a központba, ettől kicsit tartok, de hát legyen, aminek lennie kell...

S mi a hír városszerte? Múlt hét szombaton volt a Mayor's Day, vagy a Mayor's Show. Minden novemberben a polgármester végig vonul a City-n aranyozott hintaján, melyet felöltözött karneváli hangulatot idéző szekerek, lovaskocsik, teherautók kísérnek. Vidám hangulat volt a belvárosban mindenhol, aznap töltöttem utolsó napom a Costa-ban, s pont az üzlet előtt vonult el az egész sereg. Mókás volt, mert Mauricio, a Kolumbia-ból származó munkatársam egész héten abban a tudatban volt, hogy szombaton lesz Londonban a maratoni futás. Hogy ezt a drága honnan vette, azt a mai napig nem  tudjuk, de minden nap azt hallgattuk, hogy ő erre olyan kíváncsi és hogy ő is úgy futna, de a következő utcasarokig sem bír elgyalogolni. De majd ő készít frissítőket és azokat fogja a versenyzőknek dobálni. Hm...mi ezen jót kacagtunk, s pici átverés gyanuval nem szóltunk neki, hogy nincs szó novemberben maratonról, ahhoz még ha ugyan most kellemes is a hőmérséklet, azért kicsit hideg lenne, s igazán, ha felemelte volna buksiját, akkor a szemközti oldalon lévő hírdetőtáblán A3 méretben végigolvashatta volna a program menetét, ami előtt nap mint nap eljött munkába jövet s menet, de mi izgatottan vártuk a szombat reggelt amikor a kedves rácsodálkozott, jé...itt ölég érdekes ruhában futnak az emberek...

Mauricio az egyetlen, akivel telefonszámot cseréltem. Vannak emberek akik első látásra az ember szívébe férkőznek. Ő is ilyen. Mindig őszintén jövő kedvességgel és valami gyermeki bájjal állt mindenhez és mindenkihez. Ha jogtalanul ledorgálták s bántották, mindig mosolygott egyet. Ha éppen rossz napja volt Beatanak (a  6 napból melyet ott töltöttem 5-ször az volt a 6-on nem dolgozott, így nem tudom) berohant a konyhába, sóhajtott egyet, rámnézett, széttárta a kezét s egy fülig érő mosollyal csak ennyit mondott: ez a Costa...s már ment is vissza a vendégekhez. Jó ilyen lelkekkel megismerkedni...

Most, hogy egy kicsit több szabadidőm lett - a Starbucks-ban az első időben nem teljes munkarendben dolgozunk - elkezdtem nem csak gondolatban, hanem tettekben is készülni a karácsonyra. Persze az idei sem úgy alakul, ahogy terveztem, de ez már hagyománnyá válik :), türelemmel kívárom a sorom s az is lehet, valami szebbet szánnak nekem, mint amit el tudok képzelni...Addig pedig készül a lélek, készül a kéz. Elhatároztam, hogy a téli időszakban - ünneptől függetlenül - ha lehetőségem adódik, mindig lesz a konyhában valami aprósütemény, melyet a reggeli teához, kávéhoz lehet majszolni. Igaz, elég antitálentum vagyok ezekhez a konyhai dolgokhoz, pedig a családban szinte mindenki nagyon ért eme tevékenységhez, de találtam remek recepteket, amit ripsz-ropsz össze lehet gyúrni, keverni, nem kell hozzá sok ész s hozzávaló, de még is nagyon finom. Ilyen pl. amire már vágytam egy ideje, a hókifli. Amikor először készítettem, s itt nagyon mélyen meghajlok a tapasztalt konyhatündérek előtt, nem volt sem gyúródeszkám sem nyújtófám, sem kiszúróformám és az alakja sem olyan lett, mint egy kifli - megnőttek!!! a kis lurkók - de finom lett. Nézzétek...

Eszközök...nyers tészta...megnőtt sült tészta...





s íme...finom, omlós sütike...megyek is s készítek megint, mert olyan gyorsan elfogyott, hogy már nem is emlékszem rá...ugyan még mindig nincsenek eszközeim, de ügyesen mindent lehet pótolni!

S hogy készül a lélek? Hazaérkezik. Halkan lepakolja súlyos terhét. Kiegyenesedik, kihúzza magát. Levetkőzik csupaszra. Megmosdik, megszárítkozik. Felölti a gondosan kivasalt, finom illatú ünnepi ruháját. Majd az ablaksarkában csendben várja haza párját. A kapunyikordulására mosolyogva fut kedvese elé s tenyerét tenyerébe rejtve együtt sétálnak Isten színe elé...

Küldök nektek valamit. Ma reggel olvastam.

"Eszembe jutott szegény kis Bogár Miska. Komoly kis tömzsök gyerek. Még csak palatáblával jár, de azt akkora vászontarisznyába hordozza, hogy a tábla csaknem a sarkát veri. Mindjárt az első nap, mikor az iskolába beléptem, az volt az első dolgom, hogy kiválogattam közülük azokat, akik hiányosan részesültek a szappan áldásában.

- Menjetek haza, mondjátok meg anyátoknak, hogy ide mosdatlan gyerek nem léphet be. Félóra múlva itt legyetek.

Miska is köztük volt. Komoly fiúcska, nagyfejű és apró szemű kis fekete csemete. A képét csak megmosták otthon, de a keze, lába...Persze, mezítláb járt a nyáron, mint a csirke.

Visszatért csak úgy.

- Még nem vagy tiszta. Mars vissza!

Bandukol szomorúan. Ismét visszatér. Néz rám aggodalommal. Csakolyan.

- Hiszen még mindig nem vagy tiszta!

Sírva fakad. Babszemnyi könnyek csöpögnek a szeme pillájáról.

- Nem megy le, mester uram!

Hát aztán hagytam. Ránéztem olykor és elmosolyodtam magamban: "Piszkos szegény, de azért szeretem."

Lehet, hogy majd mink is, mikor a másvilágra kerülünk a Fő-fő-mester elé, az is visszaküld majd egynéhányszor bennünket, Bogár Miskákat. Végre is azt mondja:

- Piszkos szegény, de azért hát csak maradjon. "

/Gárdonyi Géza: Bogár Miska/

Mindjárt itt a karácsony 1.

Itt vagyok újra, de itt ám! Híreim vannak. Starbucks lady lettem, jupijé hupijé. No jó, csak szép sorjában. Miután a hoteltól való érzelemmentes búcsúmat követően megkezdtem pályafutásom a Costa kávézóban úgy gondoltam, hogy a napi finom kedveskedések, melyek Beata, lengyel managerem percenkénti arcrángatózása és szemének körkörös ívben történő oda s vissza forgatásában leledzett - s a hozzám intézett még bájosabb mondatokat nem is említeném, úgy vélem rossz az angolom, nem értettem kristálytisztán... - mellett jobb, ha időben el kezdek keresgélni, mint, hogy az egy hónapos próbaidő lejártát követően az ablaküveg másik oldaláról nyaljam a kávécseppeket. Így csütörtökön előbb indultam be a városba, s kedvenc Starbucks kávézómba betérve finom mozdulattal átadtam életem rajzát az első szembejövő piros ruhás hölgyeménynek. Rá két órára csörgött a telefonom, majd pénteken bementem az elbeszélgetésre, vasárnap felvettek és hétfőn már ott is kezdtem. No ilyen egyszerű lenne?
Nem tudom, én mindenestre nagyon örültem egész hétfő estig. Amikor teljes kiborulásomban úgy zokogtam, de úgy, hogy ti még ilyet nem láttatok, aztán már nevettem a könnyeim mellett, mert én úgy, de úgy megijedtem. Ugyanis Starbucks-ék komolyan veszik. Egy teljes tréninget kezdtem el hétfőn, melyből úgy nagyjából egy kukkot sem értettem, mert hogy ugye angolul folyt, mert hogy folyt volna...aztán miután ezt végighallgattam, ott még okosan bambultam és kibírtam szólás nélkül, majd ezt követően elémraktak egy közel 200 oldalas könyvet, ahogy Lala a store manager mondta, az ő Bibliája, s egy tesztet, melyre kaptam 2 teljes órát, hogy töltsem ki, kissé izzadni kezdtem...mert hát volt olyan kérdés, aminek csak egyetlen betűjét értettem, történetesen a végén a kérdőjelet, így megszenvedtem. Volt annyi almamag eszem, hogy azért megtaláltam a kérdésekre a Bibliában a választ - szó szerint is, mert én még így nem fohászkodtam a jó Istenhez - s kimásoltam egy életem egy halálom alapon a választ, ha nem az, hát majd mosolygok. Állítólag az mindenre jó...jó is volt, de bevallom nektek teljes megsemmisülésként tértem haza. Rég éreztem magam ilyen megalázó, tudatlan és buta szituációban, amiért csak is magamat okolhatom. De! Mindennek megvan az oka, ezt én már nagyon rég vallom. Azóta minden nap munka után angolozom. Készülök a másnapra. Most például kis cetlikre ráírtam a kávék rövid kódjait, amit a poharakra írunk rá, mikor felvesszük a rendelést, van belőle 32 + tejjel, tej nélkül, szója tejjel, habbal, sziruppal, dupla kávéval, kávé nélkül ...de ma már nagyon élveztem. Minden nap van egy kis tréning. Kaptam egy kávéútlevelet, amit a három hónap végére ki kell töltenem. Minden alkalommal egy másik kávét kóstolunk meg. Megnézzük az aromáját, majd beleízlelünk csupaszon és sütivel a kezünkben - naaaaaaa értitek - és le kell írnom, hogy mit érzek. Az első kávé a sima esszpresszó volt, amely enyhén finom karamellás utóízt hagyott nyelven hegyén, melyet a karamell süti bombával ajánlok nagy szeretettel. De bizony lezárt pohárból fel kellett ismerni súly és állag alapján, hogy a pohárban cappuccino vagy latte van, sőt, latte with cream or not, mert hogy az egyik totál nehéz, a másikba pedig belenéztem, hogy ebben van egyáltalán valami a habon kívül. Szóval érdekes. Nagyon. Én élvezem, legfőképp azt, hogy komolyan veszik. És nagyon kedvesek velem, pedig totál béna vagyok, össze vissza beszélek, de mivel mosolygok mint egy vadalma és mindent csak egyszer kell megmutatniuk, ezért úgy látom egyenlőre ők is mosolyognak. No de azért ma hoztam a formám. Mikor végeztem teljes szárnyalásban fülig érő vigyorral rohanok az öltöző felé, mikor szembe találom magam Lala-val, a store managerrel. Kérdi tőlem:
- Agneska, milyen volt, hogy ment?
- Szuper, hipi-giga minden Ok. - válaszoltam. Lala mellett egy magas, szikar úriember állt. Lala bemutat, örülünk egymásnak nagyon, ahogy pudingföldön szokás. S erre odafordulok Lala-hoz és önkéntelenül kijön belőlem.
- Szeretném elmondani Lala, hogy a munkatársakhoz való hozzáállásod csodálatos. A három hónapom alatt ugyan csak két helyen dolgoztam eddig, de ilyen kedves, segítőkész és mindemellett határozott segítséggel nem találkoztam. (tegnap tanultam ezeket a szavakat gondoltam alkalmazom őket, de az tény, hogy így is gondolom s ez csak úgy jött, nem készültem rá)
Lala teljesen zavarba jött, hebegett hábogott, köszönöm és egyebek. Az úriember mosolygott, megjegyezte, hogy milyen jó hogy a kolléga ugyan végzett, de ilyen mosolyogva és lendülettel jön le a lépcsőn. Mosoly és mosoly angol módra, megyek befelé, no, szegény Lalának se mondtak még ilyet, vagy valamit rosszul mondtam??? Pár perc múlva bejön az öltözőbe.
- Agnes, nagyon köszönöm, kedves vagy. Peter előtt ilyet mondani...
- Mert ki Peter? - kérdem.
- Hát aki mellettem állt. A londoni Starbucks üzletek nagy főnőke. Minden évben karácsony előtt körbejárja az üzleteket, épp most itt járt..köszönöm még egyszer, kedves vagy!!!!.ssssssssssssssccccccccccccccccccc Azt hiszem, szereztem egy jó pontot, de azért kávét főzni meg kell tanulnom, és holnap a pénztárban leszek. Jajjjjj még magyarul sem tudom, nem hogy angolul...megyek is tanulni. Holnap jelentkezem!

Jah és hogy miért ez a kedvenc Starbucks-om. Hát ezért a szoborért...ugyanis sétáim során fedeztem fel, s minden nap mikor belépek és kilépek a munkahelyemről, eztán ez alatt a hölgy alatt megyek el. S miért különleges. Nekem, nektek lehet csak egy csúnya kőtömb..Ha belenézek a szemébe, vagy csak egyszerűen ránézek - egyszer kerek egy órát ültem a St. Paul's lépcsőjén és bámultam meredten ezt a fejet - a lelkem mosolyog vissza rám s végtelen nyugalom jár át.  Az a néhol szeliden mosolygó, hol szenvedélyesen tomboló majd csendesen dudolászó s sokszor értetlenül a világrabambuló, de mindenekfelett tisztán és töredezések nélkül lélegző. Mert bánthatja testem a szél, érhet zúzódás, fájdalom és elvihet egy ár, de belülre csak egy valami érhet el. Az pedig az igaz és tiszta hit, mely nem ismeri a bántást...

s igen, még 36 nap s újra itt a csoda...nézzétek. Oxford Street esti kivilágításban...Vigyázzátok és szeressétek egymást!

A mai napra...

Kipling: Ha...

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,
ha álmodol - s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol - becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s úgy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok.
ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: ,,Kitartani'',
ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,

tiéd a Föld és minden, ami rajta,

és - ami több - ember leszel, fiam.

Kosztolányi Dezső fordítása)

Ma ezt kaptam...

Kedvenc hősöm, akire amíg élek felnézek, utána pedig remélem együtt költünk majd mesés kalandokat, Lázár Ervin. Egyik kedvencem a Vacskamati virágai, érdemes elolvasni az egészet, a neten is megtaláljátok, nem hosszú, de ma ezt a részletet kaptam, s nagyon jól esett...

"Megkérdezték hát a virágot.
- Akarsz Vacskamatinál maradni?
A virágnak szép virághangja volt.
- Igen - mondta.
- De hiszen nem öntözött!
- Tudom - mondta a virág.
- De hiszen nem kapálgatott!
- Tudom - mondta a virág.
- De hiszen rád se nézett!
- Tudom - mondta a virág.
- Aztán meg agyonöntözött.
- Tudom - mondta a virág.
- Agyonkapált.
- Tudom - mondta a virág.
- Sápadt lettél.
- Tudom - mondta a virág.
- Csenevész lettél.
- Tudom - mondta a virág.
- Akkor még miért maradnál nála!? - mordult rá Bruckner Szigfrid.
- Azért, mert szeretem - mondta a virág.
- Miért szereted? - háborgott Aromo.
- Csak - mondta a virág.
Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
- Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután - mondta a virágnak.
A virág meg azt mondta:
- Hiszi a piszi.
És olyan boldog volt, amilyen még soha. "

Beszédre oly nehezen nyílik a száj...

Barátokkal, kedves lélekemberekkel egy fedél alatt lenni oly jó. Őszinte szeretetben csak ülni, oly jó. Hangosan felnevetni, egymásra nézni, egy pillantásból érteni, beszélni és csendben maradni, a falon futó árnyékra rábámulni, morzsálni és teázni, egyszerűen csak együtt lenni oly jó. Köszönet minden pillanatért...
Szépirodalmat olvasom. Mikor lelkem tiszta napfényre, vízcsepp mosta hűs menhelyre vágyik, elő elő veszem Jókait, Mikszáth-ot, Gárdonyit. Leveszem a polcról kedvenc versesköteteim s elmerülök a szavak táncában. Erre azóta is csak kevesen képesek. Hihetetlen gyönyörűséggel vannak ezek a mesék, történetek megírva, s már maga ez a szó, hogy szépirodalom, boldog örömmel tölti el bensőmet. A most olvasott regényben találtam egy gondolatra, s azért tartom fontosnak, hogy megemlítsem, mert ebből indultam el, nem saját kútfőből, de aztán formáltam, alakítottam, s valami csodálatos gondolat született belőle.
Mi a szerelem? Sokáig rettegtem ettől a kérdéstől. Nem tudtam rá a választ. Azonnal egy mozdulat, egy pillanat, egy érzés ugrott be, melyet nem tudtam hitelesen a kérdező elétárni. A szavak pedig akadozott, gyermeteg gügyögésekké váltak, ha megpróbáltam elmagyarázni bensőm rejtett zugait. De Ágnes, mi a szerelem? A szerelem, mikor szobámban csendesen figyelem a másik lélek szuszogását. Mert mikor ő alszik, úgy érzem a másik lelke bennem él tovább, s ez csodálatos. S mikor én alszom, s ő vigyázza álmom, az én lelkem őbenne él tovább. S ez is csodálatos. S mikor behunyt szemmel, lélegzetvisszafojtva, alvást színlelve együtt őrizzük egymás álmát, lelkünk közös táncot járva vigyázza kettőnk csodás álmát. Ha falak, mérföldek választanak el egymástól, akkor is...

Jeles napok

A napokban volt Mindenszentek és az azt követő napon pedig Halottak napja. Ha tehetem, minden nap gyertyát gyújtok, ez még egy berögződés otthonról, ahogy beléptem a lakásba már is égett egy vaniliás mécses, itt ritkábban...Egyik reggeli csacsogás közepette kedves Inese hozzámfordulva így szólt: de mond Agneska, miért ünnep ez...erre a kérdésre kisebb zsibongás támadt, miközben próbáltuk magunkra cibálni a bugyingó kék színű thistle egyenruhánkat. A nepáli lányok meséltek saját vallásukról, a bráhmanizmus vagy hinduizmus alapdolgairól (már amennyit el lehet mondani pár mondatban), az október végi Daisan áldozatról, a katolikus gondolkodású Weslava pedig kemény hangján tört angollal ecsetelte, hogy azért fontos ünnep, mert szegény megboldogultak, akik épp azon vannak, hogy a bűneik miatt a purgatóriumban szenvedve üdvözüljenek, segíteni kell őket, hogy gyorsabban felkerüljenek a Mennyországba...ez nagyon okos gondolat. Én bevallom halkan mosolyogtam és drága Nuci mamámra gondoltam, akivel hosszú ideig a vasárnap délelőtti elfoglaltságunk a temetőbe járás volt. Azóta sem tudtam rajta kívül senkit magammal vinni ide, úgy érzem mindig, hogy egyedül kell mennie az embernek. Kicsit talán perverznek tűnik, de kifejezetten megnyugtat, ha temetőben sétálok. Figyelem a sírokat, a szobrokat, Pesten viszonylag sokat jártam a fiúmei úti nagy temetőbe, hihetetlen szobrokat lehet felfedezni. Egy egy napsütéses délután megnyugtatja a lelket a hely szelleme. Így tettem párizsi utam során is, felkerestem a híres Cimetiere du Pere-Lachaise temetőt, ahol többek között megtalálható az agyoncsókolt Oscar Wilde, de Moliere, Jim Morrison, Maria Callas és sok sok híresség sírja is. Már aki megtalálta. Ugyan bevallom lázasan nem kerestem egyiket sem, elindultam egy irányba, de el el kalandoztam sírok között, szobrok előtt, így egyre sem bukkantam rá. Majd legközelebb. De a bejárattal szemben volt egy érdekes kiállítás. Nemzetek temetkezési szokásait bemutató fényképsorozatra bukkantam, köztük a budapesti Kerepesi temető is. Nézzétek csak:

S igen, ünnep...az a nap, mikor beléphetünk az örök élet kapuján, nem lehet más...addig ugyan rengeteg lépéstől lesz karcos a sarkunk, de hiszem, hogy ott tovatűnik az a számtalan feltett vagy fel nem tett s megválaszolatlan kétely, kérdés, mi bennünk van...csak az igazán lényeges dolgok maradnak...csak annyit tennék hozzá, hogy nem kell ünnepnapnak lennie, hogy meggyújtsunk egy gyertyát és elsuttogjunk egy imát. Amikor ezt teszem, akkor válik az a nap ünneppé, mint a kispadon ülve, Párizs híres, vagy nem híres temetőjében...

Másik jeles. Képzeljétek tegnap volt Guy Fawkes éjszakája Anglia szerte, ha már brit földön tartózkodom informállak benneteket erről is. Ez azon túl, hogy a tűzijátéktól és puskapor dördülésektől nem igen tudtam álomra szenderülni egy helyes fiatalemberről, még pedig Guy Fawkes-ről szól - :) - aki többedmagával 1605 november 5-én a "puskapor" terv elnevezésű összeesküvés jeles tagja volt. Az esküvést egy csoport katolikus szervezte, mely arra irányult hogy I. James királyt, és a protestáns arisztokratákat a londoni parlament felrobbantásával porig alázzák, a szó rendes értelmében. Természetesen az összeesküvést leleplezték, a király megmenekült, melynek tiszteletére azóta is máglyákat gyújtanak, melyen Guy hősünk hasonmását égetik el. Az ünnep mellé jár a gyermekeknek kedves mondóka is, mint pl. emez itt:

...guy, guy, guy, poke him in the eye, put him on the bonfire, and there let him die... vagyis guy, guy, guy, nyomd ki a szemét, dobd a máglyára és hagyd ott meghalni...kedves. Tiszteljük a hagyományokat.

No de november 5-ét követő nap miről jeles...no nem baj ha nem tudjátok, mert most örömhírt közlök veletek. Eme nap volt Agneska utolsó napja a Hotel Thistle életében. Bizony. Bevallom, nem volt oly érzékeny, mint anno a budapesti távozásom, de Inese igaz és őszinte ölelése, a nepáli lányok vidám kacagása elkísér a további utamon, mely hétfőtől a Costa kávézó selytelmes fényeiben fog töltődni. S nem tudom, hogy ez sablon szöveg e, bevallom nem is számít igazán, csak az, hogy nagyon jól esett, hogy mindkét főnököm kedvesen átölelt és nagyon sajnáljuk Agnes, te voltál a  legjobb mondattal indítottak útnak. S mikor bájosan visszamosolyogtam, hogy na...nem kell túlozni, tényleg komolyan mondam, ismételte meg Ian, hogy nagyon megvoltam veled elégedve, és így utólag remélem, nem okoztam sok bosszúságot és nem utáltál nagyon. Utálni??? ez kicsit erős Ian, mondtam, néha én bosszantottalak téged, s te engem. Így van ez jól... Egyetlen egyet sajnáltam csak, az utolsó napomon nem dolgozott Fiona. Őszintén szerettem volna megköszönni a segítségét, mert sokat, talán többet is, mint most gondolom köszönhetek neki. Így hétfőn egy képeslap várja a recepción...ennyi, amit tehettem...s vágjunk bele. Nagyon izgulok, sokkal jobban, mint az első napomon a hotelban, de hiszem, hogy sikerülni fog. Hétfőtől sok minden változik, talán igazán most érkezem meg Londonba...köszönöm, hogy leírhattam nektek s tudom, hogy együtt örülünk s szurkolunk továbbra is, mert most van rá igazán szükségem!
Remélem otthon is, de London szerte gyönyörűséges most a táj. Minden fa ünneplőbe öltözött, leveleik a sárga, barna és zöld megannyi színeiben pompáznak. Csodálatos. Ilyenkor vétek a szobában gubbasztani, mars ki a parkokba, dombra fel, dombon le s csak bámuljatok, szívjátok magatokba a természet csodás erejét. Amíg lehet ezt teszem én is, leveleket, terméseket gyűjtök, de a minap a már karácsonyi fényben kivilágított Oxford Street-en végigsétálva sült gesztenyét majszolva a kezemben csendesen mosolyogva szívem elkezdett a karácsony ünnepére felöltözni...

Boldog novembert!

Kányádi Sándor: Mi lennék?

Tavasszal somfa lennék
talpig aranyban állva,
biztatóan mosolyognék
a zsendülő virágra.

Nyáron eperfa lennék,
tágas udvaron állnék,
aki alám ül, annak
jól fogna egy kis árnyék.

Ősszel almafa lennék,
piros almákat termő,
nem is csak egyetlen fa,
hanem almafa-erdő.

Ilyenkor télen aztán
gyertyán vagy fenyő lennék,
hogy aki fázik, égő
tüzemnél melegedjék.