Az év utolsó pillanataiban

Semmik vagyunk…Ezt a szöveget egyszer egy kulturális magazinban olvastam, melyben egy csodálatos, általam mélyen tisztelt énekesnőről (Mari Bone) volt szó, aki akkor történetesen kis hazánkban adott koncertet. Ez jutott ma reggel eszembe, mikor kinéztem az utcára s figyeltem az ablakon lefutó esőcseppeket. Semmik vagyunk. De most mondjátok meg, nem igaz? Mindenkinek megvan a saját kis célja, motivációja, értékrendje az életben, halad felé vagy mellé vagy távol el tőle, de igazán annyira parányi az, az idő amit itt a Föld nevű bolygón töltünk, hogy néha azon gondolkodom, hogy megéri bármiért is görcsölni? Persze aztán mindig arra jutok, hogy ésszerű prioritást betartva persze, hiszen mi végre vagyunk itt, ha nem azért, hogy általunk is fejlődjön ez a világ, de túlzásokba sem szabad esni. Amikor kicsi voltam, emlékszem ültem a házunk utca felőli szobájában, s a hatalmas ablakon kibámulva figyeltem a szemben lévő réten bukdácsoló őzikéket. Számoltam a távoli főúton haladó autókat, mert akkor még számolni lehetett, volt, hogy kerek fél óráig nem jött egy sem, pedig nem vagyok oly idős. Sokan közületek úgy gondoljátok, nekem valami békefenntartó hadsereg angyalkájaként, vagy második Teréz anyaként kellene a világban búzát és mosolyt osztanom. Ez kedves s, bevallom jól esik. Mert azt jelenti jó embernek tartatok. S kis koromban voltak is nagy álmaim. Például mindig is szerettem volna külföldön élni. Tessék. Most itt vagyok. Európa egyik legizgalmasabb városában. De bevallom nektek mostanság nincsenek vagy ritkán vannak égig érő álmaim. Kicsinek, erőtlennek és tudatlannak érzem magam hozzájuk, tiszteletlenség lenne a részemről, ha túlzásokba esnék. Egy jó ideje helyettük inkább a mindennapokat próbálom különlegessé tenni, s vágyakozás helyett haladok egy egyszerű, de tiszta élet felé. Melyben nincs helye hazugságnak és bántásnak, mindinkább őszinte tekinteteknek, mosolynak és felfelé fordított nyitott kezeknek. Tanulom én is, még nekem is sokat kell fejlődnöm. S úgy, mint sokan mások, nem vágyom másra, csak hogy a konyhám ablakából reggeli forró kávémat kortyolva kitekintsek kertem fáira s számoljam vissza a csend perceit, melyet pillanatokon belül megtölt családom zsivaja. Az asztalon mindig legyen legalább két pohár, s legyen egy meleg kéz, mely hátamat simogatva áttol a nehézségeken…

Amikor ezt a blogot elindítottam, csupán az volt a célom, hogy az itthon lévő kedves ismerőseimnek, barátaimnak hírt adjak magamról. Azóta eltelt 5 hónap. 5, izgalmas és kalandokkal teli szép hónap, melyek tudatosan vagy tudattalanul is, de meghatározó részei az életemnek. A kezdeti nehézségeken viszonylag hamar túlléptem. Ragozhatnám, de tisztában vagytok ti is, honnan s merre haladok. S talán életemben először büszke is vagyok arra, amit ennyi idő alatt sikerült megtennem. Ez bevallom jó érzés. De hazugság lenne, ha minden dicséretet magamnak gyűjtenék be. Nélkületek ez nem sikerült volna, s ezt maximálisan így gondolom. Voltak pillanatok, amikor szomorú voltam, vagy elkeseredtem, mindig volt egy kedves szó, egy bátorítás, egy kép, egy üzenet, ami továbblendített. 2010 minden tekintetben egy nagyon vegyes, érzelem dús és sűrű év volt. Nem bántam meg egy pillanatát sem. S bevallom, sokszor úgy éreztem, hogy néha sokkal jobban bíztok bennem, mint én saját magamban, s erre mély tisztelettel és alázattal gondolok minden egyes nap. 2011 sok tekintetben más lesz, mint az idei, már most látom és érzem, de erről majd időben. Addig pedig nézzétek? Ezek mind-mind ti vagytok. Nem tudom visszaadni azt a sok törődést és szeretetet, amit kaptam tőletek, de szeretném megmutatni, hogy minden pillanat csodaként bennem él tovább. Kívánok minden kedves lélekembernek boldog, örömteli, kacagós, mély csendes, sírós, szerelmes, igaz szóval teli őszinte 2011-es évet! Találkozunk jövőre! S egyet ne felejtsetek el soha. A Jó Isten mindig fogja a kezeteket! Szeretettel: lily

Tőletek-nekem:
„Hamar tanuld meg a nyelvet és gyere haza, mert nélküled nem olyan szórakoztató az élet... „


„Nagyon klassz volt, sok hó esett. Te is élvezted volna. Végig rád gondoltam, mert az a cuccos volt rajtam, amit síeléshez kölcsönadtam, és a Te illatodat éreztem rajta…”

„…Drága Ágnesem, Hótündérem…”

„…Szia Bocs! Nagyon szépen köszönöm...ha egyetlen embert kellene mondani akiben bármikor vakon megbíznék ...bármilyen téren...az TE lennél.., rengeteget tanultam tőled!...”



„Bár én is tudnék ily adventi hangulatot varázsolni a lelkemben, mint te....”

„nekem legalább annyira hiányzol te magad, mint a zongora órák!”

„…Tömegben is lehet magányos az ember. De egyet ne felejts el. Nagyon sokan szeretnek, nagyon sok értékes embert gyűjtöttél magad köré és ez biztos nem véletlen. Ezek az emberek veled éreznek, aggódnak érted és ezért sosem leszel úgy igazán egyedül. Mert van, akinek ez se jut. Tökéletes ember nincs! Bízz Istenben! Minden valamiért van. Lehet, hogy később megérted. És gyere hozzánk karácsonyozni, tényleg!!!! Ha bármikor szükséged van egy jó szóra:XXX nagyon szeretlek…”

„…Tényleg hihetetlenül jó dolog, hogy írsz! Nagyon jó hallgatni. Tök jó, hogy amit átélsz és ami azáltal gondolattá érzéssé formálódik benned, ennyire jól át tudod adni. Néha arra gondolok, hogy a blogod linkjét elküldöm egy két helyre, hogy hátha rájönnek, hogy ezt tök jó lenne, ha milliók vagy legalább százezrek olvasnák. Az írásaid által is idén jobban fel tudok lélekben készülni a Karácsonyra…”

„…támogatom, hogy adj ki könyvet. Ne tartsd meg ezeket a gondolatokat,mert a hasonlat amit itt leírtál az csodálatos. Reggel óta a gondolatom között van beékelődve, és hihetetlen hatással van rám. Köszönöm, de ugyanannyira élvezem a humoros részeket, ezért azokat is írjad folyamatosan. Bátorságodért, kitartásodért és a bejegyzéseidért örök hálám és őszinte köszönet. ..”

„Ha az utolsó blog bejegyzéseddel az volt a célod, hogy mindannyiunkat megríkass, jelentem sikerült. … sem bírta felolvasni, nekem meg esélyem sem volt rá. Így mindenki elolvasta magának…”

„…Lélekben nálam már teljesen itt a Karácsony! Neked köszönhetem…”

„…Olvastam a blogod. Irigyellek. A jókedvedért, a hitedért, az optimizmusodért, a kivilágított Oxford Streetért. Jó téged olvasni! Vigyázzon Isten!”

„Te akár hova mész Téged mindenhol pillanatok alatt megszeretnek! és ha csak virtuálisan is, de a vállam is mindig itt van, ha sírni támad kedved.. .”

„Vigyázz nagyon Magadra! Én hiszek benned, imádkozom érted, és tudom, hogy minden jó lesz!”

„Jó volt hallani a hangodat rég beszéltünk így és ez nekem hiányzott!”

„Hiányoznak az ebédek amit nagy ritkán de sikerült összehoznunk és közben jót beszélgettünk…”

„A lényeg, hogy mindent megoldunk, csak egy kis idő kell hozzá, néha még egy kicsi + még egy kicsi, de előbb-utóbb elfogynak…”

„Mert mi az amire te nem vagy képes JELENTEM NINCS OLYAN !!!!!!!!!!!!!!!”

„Elképesztő, amit véghez viszel. Csodálattal nézek fel Rád, és nagyon irigylem az önálló, érdekes életedet. Persze nem irigységből! De mindezt egyedül, segítség nélkül vitted végbe. Le a kalappal előtted! „

„…A pofára esést és az átverést TE sem és más sem érdemli meg. De az élet ennél genyóbb és megteszi, de oka van mindennek. fel a fejjel. veled vagyok!”

„Kívánom neked a csend szépségét, a napfény dicsőségét, a sötétség rejtelmét, a láng hatalmát, a víz és a föld higgadt erejét, a levegő édességét és a szeretetet, mely ott található minden dolgok gyökerében. Az élet csodáját kívánom neked.”

„Biztos követed a magyarországi eseményeket, s az is tuti, ha itt lennél már rég megtaláltad volna a módját annak, h. miként segítsd pl. az iszapkárosultakat...Én téged leginkább továbbra is egy Teréz anya reinkarnációként tudlak elképzelni, s ebben a meggyőződésben teljes mértékig hiszek. Tudod, h. eredetileg őt is Ágnesnek hívták? Ha alapítanál egy hasonló szervezetet, rendet.... én csatlakoznék első nővérnek...”

„Boldog októbert kívánok Neked. Ez a Te hónapod, úgyhogy muszáj, hogy vmi szépet hozzon valamikor számodra…”

http://www.youtube.com/watch?v=5gyj5RdcDSg


(2010 - töredék pillanatokban - síelés/túristaként Londonban/János kórház-önkéntesség/Sajólád-árvíz/lovaglás/Conti próbák s gombócgyártás/Krisztám s a búcsú/London/Párizs/Bécs s én magam, veletek a közepemben! Boldogság s béke mindenkinek!lily)

Áldott, békés, szeretetteljes napokat kívánok!

Kedvesek,
köszönök mindent, mindent. Ólomnehéz és pillekönnyű most minden. Engedjétek meg, hogy 1szerűen csak áldott, boldog, békés napokat kívánjak nektek és szeretteiteknek.
Kérlek, egy pillanatra álljatok meg. Édesanyák, tegyék le a főzőkanalat, édesapák, hagyják a földön a fenyőtörzs faragást. Kicsik, másszatok ki a szekrényből és hagyjátok egy pillanatra az elrejtett csokifalást. Rohanjatok és öleljétek át egymást. Mert a csoda közeledik. De a csoda igazán minden minden pillanataban BENNETEK VAN! Minden nap!
Őszinte szeretettel:

lily
http://www.youtube.com/watch?v=YIfSOop6Z5Y

Angel

Esik a hó! Szakad! Ömlik hatalmas pelyhekben! Már tegnap este kezdte, mikor kirohantam a közeli zöldségeshez mandarinért, mert mindenáron mandarin illatot szerettem volna, de reggel szomorúan húztam el a függönyt, se híre se hamva nem maradt a havazásnak. De most! Rákezdett a kis huncut, remélem meg is marad Szentestéig, de legalább ma estig, ugyanis hivatalos vagyok egy igazi 20 főből álló karácsonyi gospel koncertre, de várjunk csak kezdem az elején...
Elköltöztem. Ezt dobta a gép, mondhatnánk így is, szükségszerű és indokolt lépés volt részemről, igaz minden olyan hirtelen történt. A költözésem előtt három nappal még nem tudtam pontosan hova is megyek, de olyan Ágisan megoldottuk ezt is s már itt is leltem kedves embereket akik nagyon sokat segítettek nekem. Köszönet minden együtt megtett lépésért!
Szóval most együtt lakom egy vérbeli olasz csajszival és egy kis hazánkból származó magyar tanárnővel, aki jelenleg új hobby-ján kívül semmivel nem hajlandó foglalkozni, ami jelentem a dobolás. Igen. Az összes cucca egy nagy dobfelszerelés minden velejáró bizulával együtt, aminek csak angolul tudja már a nevét, mert itt tanul a kis drága verni a tányérokat. De szerencsére nem akkor amikor mi otthon vagyunk. Sarah pedig nagyon kedves, ővé a lakás, már jó pár éve itt él Londonban, de visszavágyik az ő kis hazájába - megértem - s hát ha akarom, hanem, hétfőtől bizony muszáj beszélnem is angolul, mert Sarah-t nem érdekli, hogy makogok és mosolygok szépen. Mondja és mondja, olyan olaszos temperamentummal, de élvezem. Most nem én beszélek, szerinte túl csendes vagyok :)))), de imád főzni. Nagyon jól felszerelt, olyan igazi otthonos konyhája és étkezője van, egy hatalmas faasztallal a közepén, amin mindig van valami finomság. Én bevallom ott is szerettem élni ahonnan elköltöztem, sok szempontból előnyösebb volt, mint a mostani, de kíváncsian várom mit hoznak a 7köznapok az új otthonomban. Sarah kis mokány alkata és vidám természete üdítően hat Zitánk művészien sápadt arca és a dobfelszerelés mögüli szemöldökráncolása mellett, miután felpattan s gyorsan lejegyez valamit. Zenét hallott a fülében a drága, és erre írt egy verset, mert hogy verseket is ír. Azt hiszem jó helyre kerültem. Ismét...
Most itt ülök az Angel és a St. Pancras között félúton egy Starbucks-ban, mert hogy a városba befelé jövet a buszon megláttam egy igazi Banksy alkotást az egyik ház falán és leszálltam a következő megállónál, hogy megnézzem, de nem találtam vissza. Viszont ráleltem erre a kedves kis helyre, lévén, hogy nektek írjak, és hogy picit megpihenjek. A kávézó végében van egy hatalmas nagy teraszajtó, gondolom jó időben oda is ki lehet ülni, most itt ülök mellette és bambulom a hatalmas pelyheket. Annyira jó most itt. Olyan angyalian békés minden. Ez a hét erről szólt. Nagy szerencsém volt, mert mint kiderült a héten szabadságon vagyok. Ki kell adni itt is az éves keretet és így hétfőtől péntekig sütettem a hasam a napon, vagyis berendezkedtem az új helyen, felváltottam megint a metrót buszra és körbejártam a környéket. Így leltem rá egyik nap egy művészeti központra aminek a bejáratán hatalmas plakát hírdette a mai gospel koncertet, holnap pedig a görög karácsonyi hagyományokkal fogok ismerkedni, mert hogy erről szól az aznapi esemény, s engem bevallom megfogott és érdekel, így megnézem. Esténként - szerencsésen - általában egyedül vagyok, mert Zita dolgozik, Sarah pedig a nagy csizmából származik, számára az élet este 10 után kezdődik. Kilenc körül érte jön a párja, bepattanak a kis kocsijukba és elmennek vacsorázni, vagy csak sétálni, mozizni. Aranyosak és kedvesek együtt, jó ezt látni. Így maradtam tegnap este is egymagam Becky és Lulu társaságában. Hm...igen. Eme két név két macskát takar. Bizony. Most tudom aki ismer felhúzza a szemöldökét. Ági és a macskák. Véleményem szerint az összes cipősarokra való, de most kénytelen vagyok megbarátkozni velük, az igaz a hátsó kertben laknak és csak enni járnak be az étkezőből nyíló teraszajtón. Bevallom még soha nem láttam őket bent a lakásban. Ám tegnap este Sarah felhív, hogy jaj ő elfelejtett a macsekoknak vacsorát adni, megtenném e... hát hogyne. Kb. fél óráig tartott mire megtaláltam és kibontottam azt a gusztustalan kaját, kiraktam a tálkájukba és vártam, mert hát gondos házigazdaként biztos akartam lenni, hogy meg is eszik, nem fordulnak fel tőle és alszanak el szépen. A kis tálkájuk melletti szőnyegen egy játék egér árválkodott. Ezt majd mindjárt megértitek miért tartom fontosnak. No jó, gondoltam, ha nem jöttök teszem a dolgom. Gyertyagyújtás, vacsorakészítés, teaforralás. Leülök az étkezőhöz, nyamogok az étkemmel mikor nyílik a kis macsek ajtó, besuhan Lulu szájában egy vértől csöpögő valódi egérrel, mit szépen, lassan lerak a játékegér mellé. Leül mellé, bajszán vércseppek gyöngyöznek és nézz rám diadalitassan. Szó bennszakad, lehelet megszegik. Ajtó begöl fehér galamb, ősz bárd emelkedik...Arany János után szabadon, én helyette inkább ültem, mint egy kőtömb és néztem felváltva a játékegérre, majd a döglöttre és utána Lulura... Mit csináltál te kis nyomoronc??? Tudtam, most azt kellene mondanom, hogy Lulu, you are soooooo smart and clever and whatever....de én lassan lenyeltem a falatot a torkomon. Felálltam. Felvettem egy duplakesztyűt. Kezembe vettem egy lapátot, amire előtte húztam egy szatyrot s nem, nem bántottam senkit, csak ráhelyeztem finoman a döglött egeret és úgy kihajítottam az udvarra, a sötétbe, hogy ihaj. Azt hiszem átment a szomszédhoz, remélem épp nem teregetett az anyuka ....gyorsan becsuktam magam után a kertajtót, s leültem. Lulu bejött, sértődötten megette a vacsoráját és eltűnt az udvar sötétjében. No reggel Sarah-nak mesélem a történteket, persze vigyorogva, de funny az egész, erre ő is nevet, hah neki egyszer az ágyba hozta be a döglött egeret. De megerősített, hogy ilyen nem fog előfordulni. Már tudom mit kérek a Jézuskától karácsonyra...Hát, kalandos az élet, velem a közepén, de élvezem. Különösen a szakadó hóesést, ami jelentem megmarad. Megyek is, mert hivatalos vagyok egy igazi angol iskolai karácsonyi ünnepségre, ahol a kis Noel - barátnőm 8 éves kisfia - is szerepelni fog a Betlehemes színdarabban. Angyalok vigyázzák havas lépteiteket!

Csend

Ma délután frissen sült gesztenye és karácsonyi tea illata lengte be a szobát. Meggyújtottam egy gyertyát, elindítottam kedvenc dalaim és egy pokrócba bugyolálva befészkeltem magam az ablakpárkány sarkába. Térdemet felhúzva s a teát szürcsölve bambultam az ég majd az udvar felé. Esteledett. Percenként jött-ment egy-egy ember. Figyeltem őket. Mindenki sietett, rohant valahova. Jobbára hazafelé. Egymáshoz. Lassan tényleg itt a karácsony. Egy-egy táskából kikandikált a csomagolópapír, plüssmaci és rémszarvas láb. Ahogy a kedvenc karácsonyi filmemben (Love actually) is elhangzik, karácsonykor nem illik hazudni. Máskor sem - súgom tisztelettel - de az is igaz, hogy ilyenkor, erre a pár napra elfed minden szennyet és piszkot a karácsonyi hóesés. Hozzám nem siet haza senki s én sem rohanok sehova. Szomorúnak kellett volna lennem, de csak kedvesen mosolyogni tudtam. Felnéztem az asztfaltról az égre és várakoztam tovább. Figyeltem és őriztem a hazafelé tartó lelkek táncát...

Jó csendben lenni. Tanulom még én is. A csendnek, ha egyedül hallgatod különös szomorú dallama van. Figyeljétek meg egyszer. A csendnek, ha egy másik lélekkel együtt hallgatod különösen lágy és finom zenéje van. Figyeljétek meg egyszer...

Boldog decembert!

Napok óta egy valamin jár az eszem. Képek, mondatok, pillanatok ugrálnak sebes összevisszaságban a fejemben.
Megszületünk. Sikolyok s fájdalmak közepette halkan megkocogtatjuk az első dominót a táblánkon. Elindul a folyam. Pörögnek a fekete kis téglalapok. Fut vagy szalad, megáll vagy újraindul, a végén egy marad ami szépen lassan aláhull az asztalnak...bárhogy is erőlködöm, bármit is szeretnék el kell fogadnom, hogy minden úgy lesz, ahogy annak lennie kell. Mit értek ezen? Hiába szeretnék juhász lenni, ha nekem biológusnak kell lennem. Hiába szeretnék gyermekeket, ha nekem mélyrepülő vadászpilótának kell lennem háborús övezetben? (van ilyen egyáltalán...:) ) S sorolhatnám. Van egy kép előttem. Biztos vagyok, hogy voltatok mindannyian bábelőadáson. Piciny karok mozgatnak kedves figurákat. Ilyenek vagyunk mi is. Fent van egy főguru, aki mindannyiónkat odatesz, ahol kell lennünk. Persze sok gondja van velünk, rengeteget sóhajtozik és verejtékes a homloka, mert sokszor rakoncátlankodunk, s nem akarunk ott maradni, ahol lennünk kell. S van hogy ő maga lendít nagyobbat s összegabalyodnak a fonalak, de a végén minden lázadó a helyére kerül s megérti, hogy odafent szeretik s sokkal jobban tudják mi a jó számára. S mikor a helyére kerül minden, akkor lenyugodik a haragos tenger és lassan előbújik a napsugár. Minden tiszta lesz és végre megpihenhet a bábot mozgató. Leteszi kezéből a pálcikákat, s egy felhőn ülve végre végignézi az előadást...
Otthon jártam a 7végén. Résztvettem gigantikus koncerten, találkoztam sok kedves barátommal. Kaptam nagy öleléseket, sok sok szeretetet, melyből táplálkozom hosszú ideig. Hálás vagyok nektek. Korábban csak vágytam arra a mínőségű szeretetre, amit nap mint nap kapok tőletek. Csendre és alázatra int. Köszönöm. Viszont a sok kacagástól hangos és beszédes csenddel teli pillanatokat hétfőn két megrázó pillanat követte. Reggel a városba beautózva egy baleset mellett mentem el. Három fiatal ütközött frontálisan egy teherautóval s emiatt tereltek minket a másik sávba. Ahogy lassan gördültem egy pillanatra az összetört autó mellett találtam magam. A helyszínelés folyt, még minden érintetlen volt. Most is előttem van  a jobboldalon ülő nálam talán fiatalabb leány szőke haja, mely csendes hullámokban takarta el arcát...ilyenkor nehéz elfogadni, hogy ennek így kellett történnie, s minden úgy van, ahogy lennie kell. Talán az ő kötele elszakadt a bábjáték alatt...felkavart. S az a pillanat is, mikor szeretetteimet meglátogatva megláttam az én drága Nuci mamámat és A "Papámat". Ők nem a vérszerinti nagyszüleim, az életemen egy hosszabb szakaszán adtak rengeteg ölelést, tanultam tőlük becsületet, tiszta szót és igaz szeretetet. Ha tehetem, mindig meglátogatom őket, a rövid otthonlétemből szakítottam most is időt rájuk.
Mami szobájának ajtajában megálltam. Mindketten ott voltak. Papa az erkélyajtó előtt ült s a szemben lévő iskola udvarát bámulta. Mami az ágyban feküdt s hallgatott. 87 évesek mindketten. Leéltek együtt közel 60 évet. Leírni, kimondani hihetetlen csoda. S most együtt készülnek egy nemesebb élet felé. Ketten. Együtt. Betegek. Nagyon. Ketten. Együtt. A szobában egymásra vigyázva, ahogy tették egy egész életen át. Ott álltam az ajtóban, úgy éreztem nem szabad, nem tudok belépni...
Csengettek. Az ablaküvegen keresztül láttam, ahogy szép lassan megtelik az iskola udvara gyerekekkel. Hangos zsibongásuk halk morajban hallatszott a szobában. A hó nagy pelyhekben hullt az udvar fenyőire. Életemben először azon imádkoztam, bárcsak állna el a hóesés s sütne újra a nap. Bárcsak tovább tartana a nyár...s tudom jól, s ígérem elfogadom, még ha most nagyon nehéz is, hogy az ő bábjátékuk a végéhez közeledik...hihetetlen gyönyörű csodában volt részem abban a pár pillanatban. Két lélek, mely végigszánkózott egy életen át egymás kezét fogva, együtt, kézenfogva suhan tovább...köszönöm, hogy szeretettek. Köszönöm, hogy szerethettelek benneteket. S köszönöm, hogy elbúcsúzhattam tőletek...
"kincsetek"