Ninja topolona

Meg szeretném köszönni minden kedves léleknek, aki olvasott, írt, velem együtt sírt vagy nevetett az elmúlt két esztendőben. Köszönöm. Nem is tudjátok mennyire de mennyire sokat segítettetek nekem. Nélkületek nem ment volna. De ahogy mondják, mindennek van szavatossági ideje. No macera bevégezte rendeltetését. Mindenféle ömlengés s puncsos szavak nélkül tovább suhan az úton. Vigyázzatok ti is az úton...ha lehet...kerüljétek a macerát...nincs értelme...:) de ha mégis érne valami váratlan...ne féljetek...mindig van aki előbukkan a sötétből...én hiszek a csodákban, s a mesebeli hősökben...mert megsúgok valamit...találkoztam eggyel...úgy hívják...ninja topolona... :) http://ninjatopola.blogspot.co.uk/

Only you...hope

"Music helps you shift perspective to see things differently if you need to."
"See things like hope?"
"Yes, very much like that."

http://www.youtube.com/watch?v=DybrM4CSNy4

Boldog októbert!

Szépséges októbert Mindenkinek! Miután a fülessel hallgattam a zenét s közben természetesen énekeltem - hangosan - eszméltem rá, hogy ma bizony október elseje van! Az emeleti lakótársaim mókásan kacagva hallgattak, mert hogy azok a falak bizony papirból vannak. Hááttt... aztán készítettem teát s amikor felemeltem a csészét a teafilter papírvége beleakadt az asztalösszeillestés közé s minden de minden teás lett. Majd kétszer elégettem a tejforralóval a kezem, elvágtam az újjam s rácsaptam a kuka tetejét Joe kezére...Mindezek után elfogadtam eme frappáns mondatot: Agi, you are a legend!!! You are a truly blunderer!!!!
Ma annyit nevettem. De igazán szinte minden nap. Pont azon gondolkodtam, hogy én nem akarok soha olyat csinálni amit nem szeretnék igazán. Az idő múlik, nagy karriert én már nem tudok s nem is akarok véghez vinni. Valójában az a nagy karrier, ha ott, ahol vagyunk, minden nap teljes szívvel helytállunk s megálljuk a helyünket. A többi annyira felesleges. S még arra is rájöttem - olyan szuper, hogy idősebbek leszünk nem, egy csomó mindent megértünk -  előbb, vagy, később - amint az egyik agyatkiüresítő sorozatot néztem. Sliders, nagyon régi, időutazókról szól...sulis koromban mindig néztem, s ábrándoztam, hogy egyszer én is elkerülök egy másik időzónába, ahol teljesen más Ágiként élem az életem. Hát igazán már többször is "időutaztam". S ti is. Mert, hogy egyik sávból a másikba megyünk, de ami a lényeg a sorozatnak is, hogy soha nem kerülsz vissza ugyanabba. Kalandok, szépségek, gyötrelmek, fájdalmak, örömök, szerelmek érnek életed során, de ugyanabba az állapotba nem kerülsz vissza. Szerencsére. Ilyen csodás párhuzamot tudtam fellelni eme sorozat s az én életutam között. Oké. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy Ridley Scott ide vagy oda, fantasy világ mindig is létezett. Méghozzá itt s most. A saját életünkben. S bizony ami talán fájdalmasnak hangzik, de ha az idő lejárt, tovább kell lépni. El kell hagyni érzéseket, embereket, helyeket. Az, hogy átcsusszanunk vagy átlöknek azon az időkapun, az már csak rajtunk múlik. Én az előbbit választom. Ha menni kell, megyek, s kezdem előlről még, ha csak 1 napról is legyen szó. S pont ezért izgalmas ez az Életnek nevezett valami. Ha foggal körömmel ragaszkodsz valamihez, az csak szabályokat, értelmetlen korlátokat szül. Kezdem elengedni a magam által épített szöges-drótos támfalakat...s olyan felszabadítóan jó szabadnak lenni...El sem tudjátok képzelni menyire...
Befejezésül így október hónapra, ami mellesleg az ÉN hónapm!!!!!
Tegnap Nhum kolléganőmmel beszélgettem. Jókat nevedtünk s viccelődtünk mire csak ennyit kérdezett: " De Agi, mond meg nekem, mit szeretsz legjobban az Életben..." Én meg csak olyan Ágisan elmosolyodtam. " Hát igazán, a legjobban az Életben élni szeretek...

Happy October!!!

http://www.youtube.com/watch?v=xiC__IjCa2s&feature=share

Szüret!

Szüret! Juj, úgy felkelnék hajnalban, s futnék ki a borzongató hideg hajnalban a domboldalra, szedném elő a műanyag dobozokat, kést, metszőollót s kezdeném el csak szedni a naptól megsárgult s harmattól még nedves fürtöket...nem érdekelne az sem ha cipőm, csizmám átázna, tudnám hogy perceken belül előbújik a napocska, s sugarai melegen tartják megfáradt hátamat...pár óra múlva a munkától izzadtan s megfáradtan huppannék le a még mindig nedves fűre s tömném magamba teli szájjal a zsíros kenyeret mely mellé finom ropogós almát rágcsálnék...ez jutott éjjel az eszembe...mosolyra húzodott a szám.
Beköszöntött az ősz. Imádom. A kedvenc évszakom. Bár szeretem mindet, de az igazság, hogy ősz szerelmes vagyok. Szeretem a nagy sétákat, a hulló leveleket, a reggeli didergéseket s a napsugár ilyenkor annyira más ám varázslatos erejét. S szeretem a szüretet. Sulis koromban szinte minden ősszel mentünk "szőlőt szedni" az osztállyal. Szerintem én voltam azon kevesek egyike aki imádta. Annyit nevettünk. Aztán mikor később Vasváron Béla papa készítette a házi bort, azt is szerettem nagyon. Igaz az nem volt olyan nagy szüret, de a pincében kipróbálhattam hogyan is kell a lopóval bort "lopni" a hordóból, s a sült csirke, házi fonott kalács mellé bizony jól esett a házi nedü. Bevallom, ez most hiányzik. Nem tudom igazán, hogy létezik e még az a szüret ami a fejemben él, gondolom vidéken, saját szőlőskertben igen. Mindenesetre ha nagy leszek, s lesz kertem, biztos fogok tartani egy pár sor szőlőt, hogy legyen mit leszüretelni iyentájt.
Egyébként lassan elkészül az otthonunk. "tuk mama", ahogy mi beszélünk róla, vagyis közösen, frappáns 5letekkel, kevés pénzből haladunk előre. Most éppen valami kanapé féleségen töröm a buksim, de még nem jutottam dűlőre.
Rengeteg tea s tea tejjel s ismételten tea, reggel tej kávéval s tea teával fogy mostanság. Le sem tagadhatom magam. Ez valóban én vagyok. S elkezdtem úszni tanulni. Hm...mondjuk azt, hogy lejárok a közeli uszodába s próbálok nem megfulladni a tízenévesek mellett, akik olyan könnyedén ugornak fejest s hagynak le minimum kétszer, míg én eljutok az egyik oldaltól a másikig, de nem adom fel. Hősiesen csinálom. Szerintem az uszodamester jókat derül rajtam s a technikámom, mert bevallom, engem soha senki nem tanitott úszni, nem is nagyon érdekelt, pedig a Balaton mellett nőttem fel. S tudom, hogy egészséges s jót tesz a hátnak, testnek, - ezt egyébként érzem is, sokkal hosszabbnak érzem magam egy-egy úszódélután után - de valamiért ez kimaradt korábban. De érdekes, mert ösztönösen tudom, hogy kell csinálni, s úsztam én már előtte tóban, s nem fulladtam meg, s a vízet, mint olyat imádom. Szóval jó lesz ez, s ügyesen kezdem ellesni a kicsiktől a technikát is. De a legjobban az uszás utáni jólmegérdemelt szauna ami elégedetté tesz...jót tesz a fáradt testnek s léleknek egyaránt.
Most nincsenek nagy tervek. Élvezzük amit megtermeltünk s leszüreteltünk. "tuk mama"... jó élni. Lélegezni.  Látni. Kacagni. Szeretni. Szeretve lenni. Hálásnak lenni. Elégedettnek lenni. Emelt fővel, nemesen, tisztán s alázattal a másikat gyengéden átölelni...

http://www.youtube.com/watch?v=7GrK5THh9_k

ha elkészültem a lámpabúrámmal lefotozóm s megmutatom...még ha nagyon brutális lesz, akkor is...:))))

You become responsible, forever, for what you have tamed...

Ha a lustaságot szimbolizálni kellene, biztos rólam mintáznák. Hm...mondjuk nem tudom milyen formában tennék, vagy a készülő erkélyen terülnék el egy jó könyvvel a kezemben (még nincs befejezve, mellesleg a köveket én rendeltem...igen...azt irták, hogy jó minőségű fehér válogatott kövek...8 font volt...csak az kerülte el a figyelmemet, hogy súlya: fél kg. hm...mire elég fél kg - valóban csodás - kavics....hát ennyire :) de már úton van a következő szállítmány, ami 20 kg-ot nyom...hahaha remélem nem egy dupla platós teherkocsival hozzák :))) )
De hozzátenném, mert hogy lusta vagyok annyira, hogy utánanéztem, vajon mit irnak okosék a hálón a lustaságról, mint olyan, henyélő embertömegek s Garfield mellett (jaj de szeretem őt, because of the LASAGNEEEEEEEEEE!!!) erre leltem: lustaság demotiváló, a bánat eredete a lustaság. De én nem vagyok bánatos...szóval igazából lusta sem, csak fáradt. Napok óta kánikula tombol pudingföldön, ami valóban az, s ne nevessetek! S ráadásul füllesztő meleg, olyan eső előtti. Érzi kezem, lábam, fejem. A kávézóban jó, mert ott jó hűs van a légkondi miatt, persze nekünk embereknek semmi sem jó. Ha esik az a baj, ha süt az. Igazából egyszerűen élvezem, amit most adnak nekem az Égiek, ha ez lustaság, hát lustulok boldogan, egyébként most így néz ki az erkély, kb. félkész állapotban. (no majd ha kővek itt lesznek :) )
No de, helyzetek...Olimpia vége, mármint az éptestűeké. Az emberek többsége hajlamos elfelejtkezni, hogy bizony a paraolympic csak most kezdődik. Tiszta őrület volt a város, mondják a vendégek, mert hogy én semmit nem tapasztaltam belőle. Mondjuk én bicajjal járok mindenhova, s mióta munkahelyet váltottam, még ezt sem kell tennem, mert a következő utcáig kell csak elvonszolnom magam. Hát igen, aki tud az tud, mondják körülöttem, most jó is. Élvezem, hogy munkakezdés előtt 15 perccel húzom a cipőmet, hát így akarták az Égiek. Szerencsére megusztuk nagyobb balesetek, hisztik s hírek nélkül. Találkoztam sok magyar vándorral is, olimpikonnal, kik egy-egy kávéra tértek be hozzánk. Mivel viszonylag közel lakunk Stratfordhoz, így rengetegen szálltak meg a mi környékünkön. Az utcákon valóban több ember sétált, de London mindig s minden időben zsúfolt. Én nem éreztem semmi különöset. A BBC oldalán nyomon kisértem az eseményeket. Örültem, mikor győztünk s szomorkodtam mikor az olaszok megvertek minket a vízilabdában...hát igen. Destiny...de alapvetően csak nyárvégi punnyadás van mostanság. Szabadság legközelebb november végén s decemberben lesz. S hát tudjátok...a karácsony is közeleg. :) De most komolyan.
Addig pedig főzöcskézem, s szerencsére hálás közönségem elégedetten tömi magába remekműveimet, ami nem mindig az, de kreatív, az bizonyos. S sokat olvasok. Felfedeztem egy magyar on-line könyvesboltot, az otthoni árakon tudok rendelni könyveket. Nagyon élvezem. Hiányzott. Egy ideje kényszerből lemondtam róla, mert csak gyűltek a könyvek, s mikor legutóbb költöztem, hát elképedtem. Egy nagy s egy kicsi bőrőnddel jöttem ki anno. Hátttt....borzalom mennyi cuccom lett, pedig én alapvetően nem vagyok egy gyűjtögető, elég könnyedén kidobálom amire már nincs szükségem, de rengeteg cuccom volt s van. Aztán megelégeltem s beszereztem egy könyvespolcot. Már itt is van...csodás. Már csak egy kényelmes fotel kell s kész is a boldogság. Nekem nem is kell több...no még ez a halacska, amit a múltkor készítettem, s nem tudtam róla újabb fotót kreálni mikor kész lett, mert ripsz ropsz, elfogyott...nyami volt. Mit szóltok? Rémisztő nem?

Ma valami hideget s könnyűt fogok készíteni. Dinnye van a hűtőben, kiindulópontnak nem rossz...s tudjátok azért olyan jó, hogy minden nap megért valamit az ember. Ti is így vagytok ezzel, ugye? Én annyi, de annyi mindent nem értek. De komolyan, néha szerintem azért (most bólogattok, tudom, nem néha, BIZTOSAN) , mert én bonyolítom túl a dolgokat. Hát ilyen vagyok...de azért nem húzom meg a vállam, s teszek úgy, mintha ez jól lenne, igyekszem tenni s tanulni a hibáimból. S igazából ez az igazi "feladatom" mostanában. Hogy mikor a másik ideges, tudjam, hogy szóljak hozzá, s hogy legyek "mellette", mert tudom, hogy én is ilyen elviselhetetlen vagyok, amikor rám jön a dili. Ez néha könnyű, néha nehezebb. De élvezem, még ha néha könnyezem is...mert érzem, hogy ott belül növekszik valami...valami csodálatos. Amit előtte el sem tudtam képzelni. S jó...nagyon jó...Most tudnék írni sok sok szép hasonlatot, de nem teszem. Helyette ezt...





munka után...hazatérve...hát nekem valóban nincs szükségem semmire...csak maradjon így minden örökre...s most talán megértettétek  a bejegyzés címét is...vigyázzatok az úton...jelentkezem hamarosan!

Toblerone

"- Félek...
 - Mitől?
 - Az élettől...
 - Ne félj. Nem tart sokáig..."
Sok-sok évvel ezelőtt hangzott el ez a párbeszéd, s ma teljesen véletlenül megismétlődött...érdekes. Az is, amilyen élethelyzetben akkor mondtam, s az is amiben most. Semmi nem változott? Vagy minden ugyanaz? Akkor nagyon gyerek voltam, de talán sokkal jobban felnőtt, mint most. Nem értettem semmit körülöttem, csak a túlélésre játszottam. Gyerek voltam. Szeretetre vágytam, s bántást, erőszakot kaptam. Megtanultam védekezni, elbújni, láthatatlan lenni, bajt NEM okozni. S hittem, hogy ha így viselkedem, akkor szeretni fognak. De senkit nem érdekelt. Csak arra volt jó, hogy megtanuljak túlélni minden szituációt. Az érzelem kiszorítását oly magas fokra míveltem, hogy ha valaki szeretni próbált, már észre sem vettem. Robinson voltam a magam épített szigeten, s körülvettem magam "Péntekekkel", akik nem csináltak egyebet, csak szerettek. Most felnőtt vagyok. Vagy legalábbis 30 éves. Azt mondják, ez már az a kor. Illene. Túlélésre már nem kell játszani, nincs körülöttem senki, aki bántana. Aki mellettem van, szeret. A félelmeimmel, a rossz tulajdonságaimmal, a "mindenemmel együtt". Boldog vagyok. Most. Ebben a pillanatban. Szeretnék veletek megosztani valamit, mert nem szeretném ha elkövetnétek ti is ezeket a hibákat.
Mi az, hogy szeretet? S minek kell egyáltalán erről beszélni? Szeretni kell, s kész, ez a legfontosabb? Bizony. Nem is fogok én itt erről értekezni, mindenki tudja mire van szüksége. Remélem...én nem tudtam ezidáig, de ez is a szeretet része. A fő kérdés, hogyan kell jól szeretni? Hogyan kell jól szeretni a másikat? S hogyan kell megmutatni, hogy szeressenek jól, ha a másiknak nem megy segítség nélkül? Mert szeretni nem tudsz gombnyomásra. Az van van, vagy nincs. De hogy a szeretet ne változzon át sérelemmé, bántássá, az valóban maga a csoda. Művészet. Nekem még nem megy. Gyakorlom, s bízom, hogy napról napra letudom győzni a démonjaimat. Bízom, hogy a mellettem lévő ember szeretete kitart, s nem vész el az úton. Ez rajtam is áll. S miért? Mert tudom, hogy ő is bízik bennem, hogy meg tudom csinálni. Le tudom győzni. No ez az igazi szeretet. De ne beszéljünk rébuszokban...vajon hányszor érezted a féltékenység égető érzését a torkodban? S hányszor érezted azt, a sors játszik veled? Még ha nem is vagy egy féltékeny tipus, akkor is biztosan legalább egyszer életedben vörösre sírtad a szemed a kétségbeeséstől, a másik elvesztésétől való félelemtől, saját magad korlátaitól, s saját magad alkotta hülyeségektől. Ez van.

 A férfi akárhányszor is elmondja neked, csak te létezel, ha meglátja álmai nőjét
szembejönni biztos vagyok benne, hogy nem hagyja ki a forró csókok minden testájékra való szórását. Igen. Oda is. Különösen oda. S így válik pillanatokon belül minden porba.


A nő, aki addig álmai férfiával ámodozott,

valahogy ilyen pózban:





változik át ordító némberré s követeli az "igazság" megosztását, ugye jobb volt mint én? Élvezted?????

Hm...ugye elég kiábrándító, nem de bár? A másik sokkal izgalmasabb s szebb képkocka, hm...??? Valljuk be, a férfiak még ebben is jobbak, mint mi. Nem terhelik az agyukat mindenféle lehangoló képpel. Van mit tanulni tőlük, azért ezt ismerjük be. Ha csak az egyszerűségre s nem túl bonyolításra gondolok. Mert ők egyszerűen csak,

férfiak...





 De nem viccelek. A tény az, hogy teljesen mindegy mi történik. A HA mint olyan nem létezik. Tegnap a Californication c. sorozat egyik epizódjában egy mondat megakadt a fejemben. Valószínűleg a sorozat alkotói nem az én művészi filozófikus agyammal gondolkoztak, s álmukban sem gondoltak arra, hogy segítenek ezzel nekem, így kihagyom a köszönő levelet. De az is igaz, hogy a főszereplő a legyet is röptiben kategória s ha nem kellő humorral nézi az ember akkor neki se álljon, mert csak hülyeségeket gondol. De ahogy bogozódik a történet, rájöttem valami nagyon egyszerűre. Mindegy miért, s mikor. De a nő rontotta el. Ez nem feloldás a későbbiért, de a nő formálta azzá, amivé lett. S ez így van a kezdetektől fogva. Szimpla eset. Ádám és Éva. Ki az aki nem érezte jól magát a Paradicsomban? Ki az akinek nem volt elég az, ami VAN. Ki akart többet? Ki volt kiváncsi? A nő. S igen. Ki az aki beleeett a csapdába? A férfi. S így van ez mióta világ a világ. A nő okos, s a férfi beleesik a csapdába ahelyett, hogy boldogan, gondok nélkül jól éreznék magukat a már MEGLÉVŐ paradicsomban. S miért írom én ezt? Mert olyan franya bölcs vagyok, mi? Nem. Hanem mert semmivel sem voltam okosabb, mint ősanyám. Az Éva. Csak annyi a különbség, hogy a mellettem lévő férfi nem akarja leszakítani azt az almát. S szerencsés vagyok. S úgy döntöttem, abbahagyom az azon való munkálkodást, hogy leszakítsa azt az almát, mert ha akarom, lefogja. Férfi ő is. A kérdés itt, hogy mit akarok? S miért írom nektek ezt? Mert ez nem könnyű. De ezért jó embernek lenni. Egyik nap az egyik kolléganőmmel azon beszélgettünk, milyen jó lenne állatnak lenni. Az állatok nem hazudnak, nem játszanak, ösztönből cselekednek. Ha szeretnek valakit, odamennek, elveszik amit akarnak s jól érzik magukat. Élvezik amit kaptak. Mi emberek, aggódunk, kérdéseket teszünk fel, nem látjuk azt, ami jó, mindenáron keresni akarunk valamit, amibe beleköthetünk? Én sokszor éreztem pl. egy-egy beszélgetésben, hogy mintha sok ember felül akarná múlni a másikat panaszkodásban. Nekem jobban fáj a hátam, nekem kevesebb pénzem van? Miért? Valóban olyan rövid az élet. Van nekünk erre időnk? Nem a nyaralás s 200 fontos csizma a luxus. Hanem az idő! S mit csinálunk? Kidobjuk az ablakon? S tudjátok miért? Mert ingyen van. Mert nem kell érte megdolgozni. Mert alap. Mert van. Hát akkor ki kell dobni az ablakon? Nem. Van ilyen is. Meg kell köszönni, s minden egyes nap hálát adni érte s úgy feltölteni értékkel, gazdagsággal, ami boldoggá tesz téged. Ez bármi lehet, a lényeg, hogy boldog legyél. Nem kell érte fizetni, s nem kell semmit sem tenned érte, csak élvezni. Mert mi emberek, ha valamit nem pénzen vettünk, akkor nem értékeljük... De azért én szeretek ember lenni...mert ennek születtem, hát úgy is viselkedem. Nem vagyok tökéletes, de tanulhatok. S most gyógyulok...




S még valami...a szeretet egyenlő az idővel, nem kerül semmibe. Az, ami nem kér. Csak ad. Ami nem kérdez, csak válaszol. Ha  szeretsz, akkor nem kérdezed meg, hogy miért. Ha a másik azt mondja, menj el egy kicsit, most egyedül akarok lenni, akkor elmész, s a másiknak nem kell megindokolnia, miért. S fordítva is. Ha szeretet vesz körül, akkor nem kell megindokolni semmit. S miért írom ezt nektek? Mert életemben először, azt hiszem az a szeretet vesz körül, amire mindig is vágytam...nem azt irom, hogy olyan szeretet, ami soha nem volt előtte. Kaptam én sokat s sok mindenkitől. Most arról a szeretetről beszélek, ami érti a nyelvemet...s ezt honnan tudom? Mert először érzem, s tudom mire van szükségem. Mert ez a szeretet nem kér. Csak ad. S hosszú idő óta először, adni akarok én is...tiszta, őszinte szívvel...ezt kívánom mindenkinek...szeretettel. Ez most egy ilyen bejegyzés volt...különösen önző módon magamnak s Erának, mikor elgyengülnék, elbizonytalanodnék, legyen mit olvasni s erőt gyűjteni...köszönöm akik mellettem vannak, s kitartanak mellettem...s köszönöm neked, Toblerone...

Boldog áprilist!

http://www.youtube.com/watch?v=le34ygtODfI

Boldog tavaszt!

Végre, végre valahára itt az igazi tavasz. Hajnalok hajnalán bringámmal suhanok London ilyenkor még csendes s tiszta utcáin s olyan de olyan jó hallgatni a madarak csicsergését. S bizony a tavaszi "bizsergésben" lehet valami, mert legyőztem fásult erőtlenségem (csak egy icipi kitartás szükséges, nálam lustább ember nincs a Földön, nekem elhihetitek, de ha egyszer ráveszem magam valamire, akkor nincs megállás, az is bizonyos, igy elhatároztam, hogy mozogni fogok, hiányzik a zene, a ritmus, a mosoly, a nevetés, az élet...) s reggelente az eddig 25 perces távot 15 perc alatt teszem meg. Hajam lobog a szélben, átmegyek piroson, ugratok s izzadok, mint vágás előtt a malac...de olyan jó. Miután átestem a tűzkeresztségen s akkorát zanyáltam (estem) a bicajjal a kemény aszfalton, hogy öröm lett volna látnotok, most már nem félek semmitől.
Volt bennem egy kis tartás, mert bevallom a buszok s taxisok iszonyatosan szemtelenek. Nem törődnek sem bicikli uttal, sem elsőbbséggel, mennek, elém vágnak, leszorítanak. Muszáj felvenni a versenyt velük, különben soha nem érek el sehova. De annyira élvezem. Ha nagy véletlen tömegközlekedésre szorulok szabályszerűen rosszul érzem magam. Még az elsőnek igencsak bonyolultnak s mindenekelőtt nagyon nehéznek tűnő lakatot is sikerul már 1 perc alatt le s felszerelnem. Nem is tudjátok, hogy milyen fontos itt, majdnem annyiba került, mint a bicajom, s ha nem vigyázok, akkor egy véletlen mozdulattal jól fejbekólinthatok vele valakit s még ez sem garancia, hogy nem csenik el a bringám. De élvezem. Aki szeret vezetni, az tudja miről beszélek. Szabadságot, valamilyen értelemben önbizalmat s határozottságot ad. S a bringásoknak külön nyelvük van. Én annyit kacagok magamban. Nincs olyan nap, hogy valaki ne kérdezzen valamit vagy csak adjon egy jó tanácsot, vagy például múltkor a pirosnál a zöldre való várakozásnál elegyedtem szóba egy bringás társsal. Élvezem nagyon s itt Londonban a parkolóhellyel abszolut nincs probléma. Maximum a sok bringástól nem találok helyet, de ez örömmel tölt el.
No, s mi történik mostanában velem? Semmi különleges s sok az is...az élet még mindig minden nap egy csoda. Az angol még mindig "az angol", de most már valóban nem félek belemenni csevegésekbe, még ha tudom, hogy nem tökéletes is, amit mondok. Heti egyszer Gery lelkesen javitgat (angol tanárom), s valóban minden nap tanulok új dolgot. Itt nehéz is lenne, hiszen a kellős közepében vagyok. Szerencsés vagy kevésbé az, ezt mindenki maga döntse el, de nagyon ritkán találkozom magyar anyanyelvvel itt. Szinte az összes barátom itt más anyanyelvű, igy esélyem sincs magyarul szónokolni. A munkahely még mindig a régi. Változások voltak, főnökcsere, s rengeteg új ember. Hosszú tél után újra jó idő, frapuccino szezon...nyami!!! Próbálom nem túlzásba vinni a munkát, de az eredeti tervem, hogy 4 napot dolgozom egy héten, az sajnos most szünetel. S nyáron Olimpia. Az biztos, hogy augusztus 12-én fél 2-től egy hűvös üveg sör mellett ordítva fogok tombolni az olasz-magyar férfi vizilabda döntőn. Több oldalú érdekeltségből is hajrá fiúk! Ne hagyjatok cserben. Immáron 4. alkalommal vagytok esélyesek egymás után pépé verni olasz barátainkat! :) Mi olasz barátaimmal készülünk. Jó móka lesz!
A város szépen zöldül, mindenhol virágok, ez is amit nagyon szeretek ebben a városban. Szinte az év összes napján virágzó növényeket, fákat láthatok. Most a legcsodásabb a gyönyörűen búrjánzó tulipánfa. Tegnap szombat lévén elkerekeztem a Broadway Market néven hirdetett tőlem mindössze 10 perc bringa útra lévő vásárra. Jaj, ha valami nagyon britre vágytok ezt ki ne hagyjátok! Varázslatos.

 Egyrészt a "kis Velencének" nevezett canal mentén juttok a már messziről a nyílt tűzön sülő finomságok illatától, az élő zene morajától s a rengeteg ember összefolyt csicsergésétől hangos piacra. Minden van, mi szem szájnak ingere. Tegnapi menüm: frankfurti hot-dog németajkú cimboráimtól természetesen savanyú káposztával. Vega burger portugál kalandoroktól. Majd, hogy ellensúlyozzam a túlzott egészséget igazi amerikai burger mustárral s ketchap-pal, s végül házi tésztából készült gnocchi friss paradicsomszósszal s természetesen őrölt parmezánnal... jaaa s egy kis tál olivabogyó s természetesen dr. Pepper...mert megérdemeltem. Jó...ezt nem egyedül ettem...mindegyikből a felét...de azért tele volt a bendőm. Nagyon is! A vásári forgatagban felfedeztem egy fergetesen jól játszó angol bandát, The Bonfire Band (http://www.myspace.com/thebonfireband ) este meg is hallgattuk őket az egyik helyi pub-ban. Jó kis blues muzsika.

Hm...röviden ennyi. Jó itt. Hiányoztok, az igaz, sokszor s sokat gondolok rátok. Mostanában sokszor s sokat főzöcskézek, s szerencsére mindig van kivel megosztanom étkem. Egyedül enni nem jó.

Olasz kolléganőmtől, Maria-tól rengeteget tanulok. Legutóbb a nagyon egyszerű parmigiana-t készítettük el együtt.Lisztbe s tojásba forgatott padlizsán titka az eredeti olivaolaj s friss paradicsomszósz s természetesen a sajt, s sajt.

Parmigiana by Maria

Imádtam.
S mostanában újra rajzolgatok. Soha nem tudtam magamtól rajzolni, másolásban mindig jobb voltam. Ez is biztos jelent valamit. Emlékszem, úgy kilenc tíz éves koromban kaptam egy emlékkönyvet. Nem tudom, nektek volt e ilyen, nálunk nagy divat volt. Odaadtuk tanárnéniknek, tanárbácsiknak, osztálytársaknak, barátoknak, hogy rajzoljanak vagy irjanak bele. No, ennek a könyvnek a közepébe édesanyám rajzolta az aláíró lapot, ami arra hivatott létrejönni, hogy aki írt, rajzolt a könyvbe ide a lapra a kis felhőkbe irhatta bele nevét. S azt tudom, hogy anyu nagyon szépen rajzolt, festett. Tényleg volt tehetsége hozzá. S nagyon szépre sikeredett ez a kis aláíró lista, csodáltam napokig, s persze nem is én lettem volna, ha nem határoztam volna el, hogy ezt megpróbálom lemásolni. Bíztam, hogy ugyanolyan szépre le tudom kopírozni. Háátt...nem lett olyan szép, utána évekig nem rajzoltam, lévén hogy béna vagyok, még egy ilyen kis felhős nyavalyát sem tudtam lemásolni. Csak azt felejtettem el, hogy én kilenc éves voltam, édesanyám pedig 37...hát én még csak közeledem, de az a jó a felnőtté válásban, hogy lassan kezdjük megérteni azt a sok mindent, amit gyermekként érthetetlennek láttunk, s megvan a jogunk szépnek látni azt ami lehet csak nekünk az... ma délután ezt hoztam össze.

Az első Valkirya rajz másolásként indult, de a fejpántnál elvesztettem a fonalat s magam fejeztem be. A második pedig teljes önálló kis sketch. Apró emlékek pottyantak ki fejemből anyai nagypapámra gondolva...próbáljátok ki ti is. Azt gondoltam, én erre képtelen vagyok, nincs tehetségem. S nem is wow csodarajzok, egyszerűen élveztem amit csináltam. S ez a fontos. Csinálj valamit, bármit minden egyes nap, ami örömmel tölt el! Ma ezzel is zárom gondolataim. Legyetek rosszak!

Boldog februart!

Uj mottom...less talk, more action...no de azert ami hagyomany azt nem illik elfeledni...itt sut a napocska...boldog februart Mindenkinek!
http://www.youtube.com/watch?v=0OWQXQgHgq8