Boldog tavaszt!

Végre, végre valahára itt az igazi tavasz. Hajnalok hajnalán bringámmal suhanok London ilyenkor még csendes s tiszta utcáin s olyan de olyan jó hallgatni a madarak csicsergését. S bizony a tavaszi "bizsergésben" lehet valami, mert legyőztem fásult erőtlenségem (csak egy icipi kitartás szükséges, nálam lustább ember nincs a Földön, nekem elhihetitek, de ha egyszer ráveszem magam valamire, akkor nincs megállás, az is bizonyos, igy elhatároztam, hogy mozogni fogok, hiányzik a zene, a ritmus, a mosoly, a nevetés, az élet...) s reggelente az eddig 25 perces távot 15 perc alatt teszem meg. Hajam lobog a szélben, átmegyek piroson, ugratok s izzadok, mint vágás előtt a malac...de olyan jó. Miután átestem a tűzkeresztségen s akkorát zanyáltam (estem) a bicajjal a kemény aszfalton, hogy öröm lett volna látnotok, most már nem félek semmitől.
Volt bennem egy kis tartás, mert bevallom a buszok s taxisok iszonyatosan szemtelenek. Nem törődnek sem bicikli uttal, sem elsőbbséggel, mennek, elém vágnak, leszorítanak. Muszáj felvenni a versenyt velük, különben soha nem érek el sehova. De annyira élvezem. Ha nagy véletlen tömegközlekedésre szorulok szabályszerűen rosszul érzem magam. Még az elsőnek igencsak bonyolultnak s mindenekelőtt nagyon nehéznek tűnő lakatot is sikerul már 1 perc alatt le s felszerelnem. Nem is tudjátok, hogy milyen fontos itt, majdnem annyiba került, mint a bicajom, s ha nem vigyázok, akkor egy véletlen mozdulattal jól fejbekólinthatok vele valakit s még ez sem garancia, hogy nem csenik el a bringám. De élvezem. Aki szeret vezetni, az tudja miről beszélek. Szabadságot, valamilyen értelemben önbizalmat s határozottságot ad. S a bringásoknak külön nyelvük van. Én annyit kacagok magamban. Nincs olyan nap, hogy valaki ne kérdezzen valamit vagy csak adjon egy jó tanácsot, vagy például múltkor a pirosnál a zöldre való várakozásnál elegyedtem szóba egy bringás társsal. Élvezem nagyon s itt Londonban a parkolóhellyel abszolut nincs probléma. Maximum a sok bringástól nem találok helyet, de ez örömmel tölt el.
No, s mi történik mostanában velem? Semmi különleges s sok az is...az élet még mindig minden nap egy csoda. Az angol még mindig "az angol", de most már valóban nem félek belemenni csevegésekbe, még ha tudom, hogy nem tökéletes is, amit mondok. Heti egyszer Gery lelkesen javitgat (angol tanárom), s valóban minden nap tanulok új dolgot. Itt nehéz is lenne, hiszen a kellős közepében vagyok. Szerencsés vagy kevésbé az, ezt mindenki maga döntse el, de nagyon ritkán találkozom magyar anyanyelvvel itt. Szinte az összes barátom itt más anyanyelvű, igy esélyem sincs magyarul szónokolni. A munkahely még mindig a régi. Változások voltak, főnökcsere, s rengeteg új ember. Hosszú tél után újra jó idő, frapuccino szezon...nyami!!! Próbálom nem túlzásba vinni a munkát, de az eredeti tervem, hogy 4 napot dolgozom egy héten, az sajnos most szünetel. S nyáron Olimpia. Az biztos, hogy augusztus 12-én fél 2-től egy hűvös üveg sör mellett ordítva fogok tombolni az olasz-magyar férfi vizilabda döntőn. Több oldalú érdekeltségből is hajrá fiúk! Ne hagyjatok cserben. Immáron 4. alkalommal vagytok esélyesek egymás után pépé verni olasz barátainkat! :) Mi olasz barátaimmal készülünk. Jó móka lesz!
A város szépen zöldül, mindenhol virágok, ez is amit nagyon szeretek ebben a városban. Szinte az év összes napján virágzó növényeket, fákat láthatok. Most a legcsodásabb a gyönyörűen búrjánzó tulipánfa. Tegnap szombat lévén elkerekeztem a Broadway Market néven hirdetett tőlem mindössze 10 perc bringa útra lévő vásárra. Jaj, ha valami nagyon britre vágytok ezt ki ne hagyjátok! Varázslatos.

 Egyrészt a "kis Velencének" nevezett canal mentén juttok a már messziről a nyílt tűzön sülő finomságok illatától, az élő zene morajától s a rengeteg ember összefolyt csicsergésétől hangos piacra. Minden van, mi szem szájnak ingere. Tegnapi menüm: frankfurti hot-dog németajkú cimboráimtól természetesen savanyú káposztával. Vega burger portugál kalandoroktól. Majd, hogy ellensúlyozzam a túlzott egészséget igazi amerikai burger mustárral s ketchap-pal, s végül házi tésztából készült gnocchi friss paradicsomszósszal s természetesen őrölt parmezánnal... jaaa s egy kis tál olivabogyó s természetesen dr. Pepper...mert megérdemeltem. Jó...ezt nem egyedül ettem...mindegyikből a felét...de azért tele volt a bendőm. Nagyon is! A vásári forgatagban felfedeztem egy fergetesen jól játszó angol bandát, The Bonfire Band (http://www.myspace.com/thebonfireband ) este meg is hallgattuk őket az egyik helyi pub-ban. Jó kis blues muzsika.

Hm...röviden ennyi. Jó itt. Hiányoztok, az igaz, sokszor s sokat gondolok rátok. Mostanában sokszor s sokat főzöcskézek, s szerencsére mindig van kivel megosztanom étkem. Egyedül enni nem jó.

Olasz kolléganőmtől, Maria-tól rengeteget tanulok. Legutóbb a nagyon egyszerű parmigiana-t készítettük el együtt.Lisztbe s tojásba forgatott padlizsán titka az eredeti olivaolaj s friss paradicsomszósz s természetesen a sajt, s sajt.

Parmigiana by Maria

Imádtam.
S mostanában újra rajzolgatok. Soha nem tudtam magamtól rajzolni, másolásban mindig jobb voltam. Ez is biztos jelent valamit. Emlékszem, úgy kilenc tíz éves koromban kaptam egy emlékkönyvet. Nem tudom, nektek volt e ilyen, nálunk nagy divat volt. Odaadtuk tanárnéniknek, tanárbácsiknak, osztálytársaknak, barátoknak, hogy rajzoljanak vagy irjanak bele. No, ennek a könyvnek a közepébe édesanyám rajzolta az aláíró lapot, ami arra hivatott létrejönni, hogy aki írt, rajzolt a könyvbe ide a lapra a kis felhőkbe irhatta bele nevét. S azt tudom, hogy anyu nagyon szépen rajzolt, festett. Tényleg volt tehetsége hozzá. S nagyon szépre sikeredett ez a kis aláíró lista, csodáltam napokig, s persze nem is én lettem volna, ha nem határoztam volna el, hogy ezt megpróbálom lemásolni. Bíztam, hogy ugyanolyan szépre le tudom kopírozni. Háátt...nem lett olyan szép, utána évekig nem rajzoltam, lévén hogy béna vagyok, még egy ilyen kis felhős nyavalyát sem tudtam lemásolni. Csak azt felejtettem el, hogy én kilenc éves voltam, édesanyám pedig 37...hát én még csak közeledem, de az a jó a felnőtté válásban, hogy lassan kezdjük megérteni azt a sok mindent, amit gyermekként érthetetlennek láttunk, s megvan a jogunk szépnek látni azt ami lehet csak nekünk az... ma délután ezt hoztam össze.

Az első Valkirya rajz másolásként indult, de a fejpántnál elvesztettem a fonalat s magam fejeztem be. A második pedig teljes önálló kis sketch. Apró emlékek pottyantak ki fejemből anyai nagypapámra gondolva...próbáljátok ki ti is. Azt gondoltam, én erre képtelen vagyok, nincs tehetségem. S nem is wow csodarajzok, egyszerűen élveztem amit csináltam. S ez a fontos. Csinálj valamit, bármit minden egyes nap, ami örömmel tölt el! Ma ezzel is zárom gondolataim. Legyetek rosszak!