A kezem már egy picit jobban van, állandó zsibbadásban van még, de már ki tudom nyújtani az ujjaimat és csak néha néha nyilal a könyökömbe egy egy apró villanás. Érdekesen van megalkotva az emberi test. Igaz azt vallják sokan - s valahol igazat adok én is ennek a nézetnek - hogy fejben dől el a legtöbb fájdalom. Színes fonalgombolyag az emberi agy. De az is igaz, hogy maga az emberi test hihetetlen dolgokat képes elviselni. Iszonyatosan fájt a bal oldalam egy hónapja. Csupán azért, mert nem volt hozzászokva az az izomcsomag, ami bal oldalt a derekamtól a vállamig húzódik, hogy napjában legalább százszor le és fel hajolva több kilós súlyokat emelgessen. Estére bemerevedett és már arra is képtelen voltam, hogy kinyújtózzam, annyira élesen fájt. Aztán szép lassan megerősödött és most már semmit nem érzek. Így volt ez a lábaimmal is és most a kezemmel is. Ettől egy picit féltem, mert úgy éreztem, hogy az inaim gyulladtak be és azzal viszont nem nagyon lehet a pihentetésen kívűl mit tenni. De szerencsére úgy tűnik nem. Kutyaharapást szőrivel. Egyik reggel annyira fájt, hogy mentenben és jöttömben is csillagokat láttam, de elkezdtem dolgozni és szép lassan bemelegedett és elmúlt. Napról napra jobb. Erősödik. A zongorás finom ujjaim erősödnek, de nem kell megijedni, a tenyeres talpas tehenészlánytól még messze állok. Így áll össze az emberi test. Elnéztem ma hazafelé az embereket jó szokásomhoz híven és szinte mindenki takargat valami "hiányosságot" magán. Görbe orr és kancsi szem, cikk cakk fog és szeplős arc, pufi láb és csak egy láb...de mi a helyzet a lélekkel? Az ember belsejével, azzal a sokszor érthetetlenül működő sötét labirintussal, amiben saját magunkat kergetjük a pislákoló fényt keresve a kijáratnál, de minduntalan beleütközünk saját tükörképünkbe melyek néha szelíden de olyan sokszor vicsorítva s haragosan bambulnak ránk? Annyira fontos, hogy kívülről szépek legyünk. Ma már minden lehetséges, egy jól igazított ruha és a láb egyenes. Egy smink, melynek árából egy afrikai éhező család egy hétig élhetne érinthetetlen szépséget formál belőlünk. De mi a helyzet belül? Azzal ki foglalkozik? Ápolja valaki? Erősíti? Megsimogatja, ha fáj? Megdorgálja, ha rossz útra tévedt? Senki. S ezért van, ha bármi baj éri nem találunk rá pudert és ecsetet. Nincs eszköz ami elfedné, még egy fedőnk sincs, hogy eltakarjuk az asztalra dobott cafatokban összekaszabolt nyers húst.
Olyan ez mint az otthonunk falai. Megtaláljuk, beleszeretünk, megvesszük, felújítjuk, renováljuk, békeszigetet faragunk belőle s a kényelmes karosszékban a kandalló meleg fényében csodáljuk s élvezzük munkánk eredményét. Egy darabig. Mert ha nem vigyázunk s ápoljuk, akkor a festék pattagzani fog, s a tapéta is itt-ott lepereg. Egyesek telefirkálják, mások nekitámaszkodnak olajos kézzel. Van aki csak ott felejti a szemetét és van aki tudatosan átdobja a szomszédből. Süvítenek a nyilak, s ha nem tudunk elhajolni akkor meg kell próbálni szembenézni velük. Persze szerencsés az, aki már megtalálta, sokan még csak keresik s bolyonganak albérletből albérletbe...
Mennyivel hasznosabb lenne, ha a reggeli cicomázás idejét csak a felére csökkentenénk, s gondolataink egy negyedét átformálnánk a hogyan fogok kinézni és mit szólnak az emberek szösszenetekből arra, hogy szembenézzünk saját magunkkal. Erre kellene megoldásokat keresni nem a szemspirál használatára mozgó metró kellős közepén az Oxford Cirkus és a Tottenham között. Tele van a világ állítólag depressziós és problémákkal küzdő emberekkel. Szerintem olyan, hogy depresszió nincs, egy kitalált marhabüfögés. Problémák azok vannak, mindig is voltak és lesznek is. Ha probléma van, van megoldás is, olyan nem volt még, hogy nincs. Rohanunk barátnőhöz és baráthoz, ne talán agyturkászhoz és ömlik belőlünk a szó, de az nem jut már rég az eszünkbe, hogy mielőtt mástól várnánk a segítséget először csendesedjünk el és beszélgessünk el magunkkal. Egy barátom egyszer erre a gondolatomra ingerülten felkiálltott és így szólt: kérdeztem a kollégám, hova mész este. A pszichológusomhoz. Zseniális. Arra nem gondoltál, hogy bemégy egy templomba és meggyónsz? Ne viccelj. Azt sem tudom, már hogyan kell, s mit tudna az segíteni? ...
eltűntél...
VálaszTörlés