Szüret! Juj, úgy felkelnék hajnalban, s futnék ki a borzongató hideg hajnalban a domboldalra, szedném elő a műanyag dobozokat, kést, metszőollót s kezdeném el csak szedni a naptól megsárgult s harmattól még nedves fürtöket...nem érdekelne az sem ha cipőm, csizmám átázna, tudnám hogy perceken belül előbújik a napocska, s sugarai melegen tartják megfáradt hátamat...pár óra múlva a munkától izzadtan s megfáradtan huppannék le a még mindig nedves fűre s tömném magamba teli szájjal a zsíros kenyeret mely mellé finom ropogós almát rágcsálnék...ez jutott éjjel az eszembe...mosolyra húzodott a szám.
Beköszöntött az ősz. Imádom. A kedvenc évszakom. Bár szeretem mindet, de az igazság, hogy ősz szerelmes vagyok. Szeretem a nagy sétákat, a hulló leveleket, a reggeli didergéseket s a napsugár ilyenkor annyira más ám varázslatos erejét. S szeretem a szüretet. Sulis koromban szinte minden ősszel mentünk "szőlőt szedni" az osztállyal. Szerintem én voltam azon kevesek egyike aki imádta. Annyit nevettünk. Aztán mikor később Vasváron Béla papa készítette a házi bort, azt is szerettem nagyon. Igaz az nem volt olyan nagy szüret, de a pincében kipróbálhattam hogyan is kell a lopóval bort "lopni" a hordóból, s a sült csirke, házi fonott kalács mellé bizony jól esett a házi nedü. Bevallom, ez most hiányzik. Nem tudom igazán, hogy létezik e még az a szüret ami a fejemben él, gondolom vidéken, saját szőlőskertben igen. Mindenesetre ha nagy leszek, s lesz kertem, biztos fogok tartani egy pár sor szőlőt, hogy legyen mit leszüretelni iyentájt.
Egyébként lassan elkészül az otthonunk. "tuk mama", ahogy mi beszélünk róla, vagyis közösen, frappáns 5letekkel, kevés pénzből haladunk előre. Most éppen valami kanapé féleségen töröm a buksim, de még nem jutottam dűlőre.
Rengeteg tea s tea tejjel s ismételten tea, reggel tej kávéval s tea teával fogy mostanság. Le sem tagadhatom magam. Ez valóban én vagyok. S elkezdtem úszni tanulni. Hm...mondjuk azt, hogy lejárok a közeli uszodába s próbálok nem megfulladni a tízenévesek mellett, akik olyan könnyedén ugornak fejest s hagynak le minimum kétszer, míg én eljutok az egyik oldaltól a másikig, de nem adom fel. Hősiesen csinálom. Szerintem az uszodamester jókat derül rajtam s a technikámom, mert bevallom, engem soha senki nem tanitott úszni, nem is nagyon érdekelt, pedig a Balaton mellett nőttem fel. S tudom, hogy egészséges s jót tesz a hátnak, testnek, - ezt egyébként érzem is, sokkal hosszabbnak érzem magam egy-egy úszódélután után - de valamiért ez kimaradt korábban. De érdekes, mert ösztönösen tudom, hogy kell csinálni, s úsztam én már előtte tóban, s nem fulladtam meg, s a vízet, mint olyat imádom. Szóval jó lesz ez, s ügyesen kezdem ellesni a kicsiktől a technikát is. De a legjobban az uszás utáni jólmegérdemelt szauna ami elégedetté tesz...jót tesz a fáradt testnek s léleknek egyaránt.
Most nincsenek nagy tervek. Élvezzük amit megtermeltünk s leszüreteltünk. "tuk mama"... jó élni. Lélegezni. Látni. Kacagni. Szeretni. Szeretve lenni. Hálásnak lenni. Elégedettnek lenni. Emelt fővel, nemesen, tisztán s alázattal a másikat gyengéden átölelni...
http://www.youtube.com/watch?v=7GrK5THh9_k
ha elkészültem a lámpabúrámmal lefotozóm s megmutatom...még ha nagyon brutális lesz, akkor is...:))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése