Csend

Ma délután frissen sült gesztenye és karácsonyi tea illata lengte be a szobát. Meggyújtottam egy gyertyát, elindítottam kedvenc dalaim és egy pokrócba bugyolálva befészkeltem magam az ablakpárkány sarkába. Térdemet felhúzva s a teát szürcsölve bambultam az ég majd az udvar felé. Esteledett. Percenként jött-ment egy-egy ember. Figyeltem őket. Mindenki sietett, rohant valahova. Jobbára hazafelé. Egymáshoz. Lassan tényleg itt a karácsony. Egy-egy táskából kikandikált a csomagolópapír, plüssmaci és rémszarvas láb. Ahogy a kedvenc karácsonyi filmemben (Love actually) is elhangzik, karácsonykor nem illik hazudni. Máskor sem - súgom tisztelettel - de az is igaz, hogy ilyenkor, erre a pár napra elfed minden szennyet és piszkot a karácsonyi hóesés. Hozzám nem siet haza senki s én sem rohanok sehova. Szomorúnak kellett volna lennem, de csak kedvesen mosolyogni tudtam. Felnéztem az asztfaltról az égre és várakoztam tovább. Figyeltem és őriztem a hazafelé tartó lelkek táncát...

Jó csendben lenni. Tanulom még én is. A csendnek, ha egyedül hallgatod különös szomorú dallama van. Figyeljétek meg egyszer. A csendnek, ha egy másik lélekkel együtt hallgatod különösen lágy és finom zenéje van. Figyeljétek meg egyszer...