Upsz. Tegnap én voltam a zárós, így elég későn értem haza. Tanultam megint sok mindent, szépen lassan. Azt vettem észre, s ehhez itt Londonban hozzá kell szoknom, hogy itt ha az emberlánya önállóan akar tevékenykedni - legalábbis ahol eddig dolgoztam ott mindenhol ehhez ragaszkodtak - az nem jó. Minden apró folyamatot, és úgy képzeljétek el, hogy azt, hogy tépd le a papírgombolyagból a papírt, mennyit és hogy fogd és hogy tisztíts megmutatják, igaz csak egyszer, s azután csinálhatod te magad. Előtte te bármennyire okos és talpraesett vagy, az nem érdekli őket, van egy metódus, amit betartanak, ragaszkodnak hozzá, finom türelemmel átadják, és aztán csináld babám, ahogy bírod...néha bután érzem magam, hogy vajon ennyire szőkének tűnhetek, hogy mindent, de tényleg mindent aprólékosan elmagyaráznak, a teljesen egyértelmű dolgokat is, de aztán rájöttem, hogy nem. S őszintén, valahol van benne okosság. Lehet kicsit lassabb a folyamat, de biztos hogy mindent megtanul a leendő munkatárs, ha pedig ennek ellenére sem, akkor tényleg jogosan meg lehet tőle válni. Így telnek most a napjaim, minden nap valami apróság, egy-két óra a bárpultban, ahol kávékat tanulok főzni, egyre több mindent tudok, tudom kitől lehet kérdezni, hova kell nyúlni. A nagyon bonyolultakat még csak nézem a többit pedig már készítem. A cappuccinomat megdícsérték, gyönyörűséges habokat kanyarítok a tetejükre. Szerdán megyek egy egész napos tréningre a központba, ettől kicsit tartok, de hát legyen, aminek lennie kell...
S mi a hír városszerte? Múlt hét szombaton volt a Mayor's Day, vagy a Mayor's Show. Minden novemberben a polgármester végig vonul a City-n aranyozott hintaján, melyet felöltözött karneváli hangulatot idéző szekerek, lovaskocsik, teherautók kísérnek. Vidám hangulat volt a belvárosban mindenhol, aznap töltöttem utolsó napom a Costa-ban, s pont az üzlet előtt vonult el az egész sereg. Mókás volt, mert Mauricio, a Kolumbia-ból származó munkatársam egész héten abban a tudatban volt, hogy szombaton lesz Londonban a maratoni futás. Hogy ezt a drága honnan vette, azt a mai napig nem tudjuk, de minden nap azt hallgattuk, hogy ő erre olyan kíváncsi és hogy ő is úgy futna, de a következő utcasarokig sem bír elgyalogolni. De majd ő készít frissítőket és azokat fogja a versenyzőknek dobálni. Hm...mi ezen jót kacagtunk, s pici átverés gyanuval nem szóltunk neki, hogy nincs szó novemberben maratonról, ahhoz még ha ugyan most kellemes is a hőmérséklet, azért kicsit hideg lenne, s igazán, ha felemelte volna buksiját, akkor a szemközti oldalon lévő hírdetőtáblán A3 méretben végigolvashatta volna a program menetét, ami előtt nap mint nap eljött munkába jövet s menet, de mi izgatottan vártuk a szombat reggelt amikor a kedves rácsodálkozott, jé...itt ölég érdekes ruhában futnak az emberek...
Mauricio az egyetlen, akivel telefonszámot cseréltem. Vannak emberek akik első látásra az ember szívébe férkőznek. Ő is ilyen. Mindig őszintén jövő kedvességgel és valami gyermeki bájjal állt mindenhez és mindenkihez. Ha jogtalanul ledorgálták s bántották, mindig mosolygott egyet. Ha éppen rossz napja volt Beatanak (a 6 napból melyet ott töltöttem 5-ször az volt a 6-on nem dolgozott, így nem tudom) berohant a konyhába, sóhajtott egyet, rámnézett, széttárta a kezét s egy fülig érő mosollyal csak ennyit mondott: ez a Costa...s már ment is vissza a vendégekhez. Jó ilyen lelkekkel megismerkedni...
Most, hogy egy kicsit több szabadidőm lett - a Starbucks-ban az első időben nem teljes munkarendben dolgozunk - elkezdtem nem csak gondolatban, hanem tettekben is készülni a karácsonyra. Persze az idei sem úgy alakul, ahogy terveztem, de ez már hagyománnyá válik :), türelemmel kívárom a sorom s az is lehet, valami szebbet szánnak nekem, mint amit el tudok képzelni...Addig pedig készül a lélek, készül a kéz. Elhatároztam, hogy a téli időszakban - ünneptől függetlenül - ha lehetőségem adódik, mindig lesz a konyhában valami aprósütemény, melyet a reggeli teához, kávéhoz lehet majszolni. Igaz, elég antitálentum vagyok ezekhez a konyhai dolgokhoz, pedig a családban szinte mindenki nagyon ért eme tevékenységhez, de találtam remek recepteket, amit ripsz-ropsz össze lehet gyúrni, keverni, nem kell hozzá sok ész s hozzávaló, de még is nagyon finom. Ilyen pl. amire már vágytam egy ideje, a hókifli. Amikor először készítettem, s itt nagyon mélyen meghajlok a tapasztalt konyhatündérek előtt, nem volt sem gyúródeszkám sem nyújtófám, sem kiszúróformám és az alakja sem olyan lett, mint egy kifli - megnőttek!!! a kis lurkók - de finom lett. Nézzétek...
Eszközök...nyers tészta...megnőtt sült tészta...
 |
s íme...finom, omlós sütike...megyek is s készítek megint, mert olyan gyorsan elfogyott, hogy már nem is emlékszem rá...ugyan még mindig nincsenek eszközeim, de ügyesen mindent lehet pótolni!
S hogy készül a lélek? Hazaérkezik. Halkan lepakolja súlyos terhét. Kiegyenesedik, kihúzza magát. Levetkőzik csupaszra. Megmosdik, megszárítkozik. Felölti a gondosan kivasalt, finom illatú ünnepi ruháját. Majd az ablaksarkában csendben várja haza párját. A kapunyikordulására mosolyogva fut kedvese elé s tenyerét tenyerébe rejtve együtt sétálnak Isten színe elé...
Küldök nektek valamit. Ma reggel olvastam.
"Eszembe jutott szegény kis Bogár Miska. Komoly kis tömzsök gyerek. Még csak palatáblával jár, de azt akkora vászontarisznyába hordozza, hogy a tábla csaknem a sarkát veri. Mindjárt az első nap, mikor az iskolába beléptem, az volt az első dolgom, hogy kiválogattam közülük azokat, akik hiányosan részesültek a szappan áldásában.
- Menjetek haza, mondjátok meg anyátoknak, hogy ide mosdatlan gyerek nem léphet be. Félóra múlva itt legyetek.
Miska is köztük volt. Komoly fiúcska, nagyfejű és apró szemű kis fekete csemete. A képét csak megmosták otthon, de a keze, lába...Persze, mezítláb járt a nyáron, mint a csirke.
Visszatért csak úgy.
- Még nem vagy tiszta. Mars vissza!
Bandukol szomorúan. Ismét visszatér. Néz rám aggodalommal. Csakolyan.
- Hiszen még mindig nem vagy tiszta!
Sírva fakad. Babszemnyi könnyek csöpögnek a szeme pillájáról.
- Nem megy le, mester uram!
Hát aztán hagytam. Ránéztem olykor és elmosolyodtam magamban: "Piszkos szegény, de azért szeretem."
Lehet, hogy majd mink is, mikor a másvilágra kerülünk a Fő-fő-mester elé, az is visszaküld majd egynéhányszor bennünket, Bogár Miskákat. Végre is azt mondja:
- Piszkos szegény, de azért hát csak maradjon. "
/Gárdonyi Géza: Bogár Miska/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése