Jeles napok

A napokban volt Mindenszentek és az azt követő napon pedig Halottak napja. Ha tehetem, minden nap gyertyát gyújtok, ez még egy berögződés otthonról, ahogy beléptem a lakásba már is égett egy vaniliás mécses, itt ritkábban...Egyik reggeli csacsogás közepette kedves Inese hozzámfordulva így szólt: de mond Agneska, miért ünnep ez...erre a kérdésre kisebb zsibongás támadt, miközben próbáltuk magunkra cibálni a bugyingó kék színű thistle egyenruhánkat. A nepáli lányok meséltek saját vallásukról, a bráhmanizmus vagy hinduizmus alapdolgairól (már amennyit el lehet mondani pár mondatban), az október végi Daisan áldozatról, a katolikus gondolkodású Weslava pedig kemény hangján tört angollal ecsetelte, hogy azért fontos ünnep, mert szegény megboldogultak, akik épp azon vannak, hogy a bűneik miatt a purgatóriumban szenvedve üdvözüljenek, segíteni kell őket, hogy gyorsabban felkerüljenek a Mennyországba...ez nagyon okos gondolat. Én bevallom halkan mosolyogtam és drága Nuci mamámra gondoltam, akivel hosszú ideig a vasárnap délelőtti elfoglaltságunk a temetőbe járás volt. Azóta sem tudtam rajta kívül senkit magammal vinni ide, úgy érzem mindig, hogy egyedül kell mennie az embernek. Kicsit talán perverznek tűnik, de kifejezetten megnyugtat, ha temetőben sétálok. Figyelem a sírokat, a szobrokat, Pesten viszonylag sokat jártam a fiúmei úti nagy temetőbe, hihetetlen szobrokat lehet felfedezni. Egy egy napsütéses délután megnyugtatja a lelket a hely szelleme. Így tettem párizsi utam során is, felkerestem a híres Cimetiere du Pere-Lachaise temetőt, ahol többek között megtalálható az agyoncsókolt Oscar Wilde, de Moliere, Jim Morrison, Maria Callas és sok sok híresség sírja is. Már aki megtalálta. Ugyan bevallom lázasan nem kerestem egyiket sem, elindultam egy irányba, de el el kalandoztam sírok között, szobrok előtt, így egyre sem bukkantam rá. Majd legközelebb. De a bejárattal szemben volt egy érdekes kiállítás. Nemzetek temetkezési szokásait bemutató fényképsorozatra bukkantam, köztük a budapesti Kerepesi temető is. Nézzétek csak:

S igen, ünnep...az a nap, mikor beléphetünk az örök élet kapuján, nem lehet más...addig ugyan rengeteg lépéstől lesz karcos a sarkunk, de hiszem, hogy ott tovatűnik az a számtalan feltett vagy fel nem tett s megválaszolatlan kétely, kérdés, mi bennünk van...csak az igazán lényeges dolgok maradnak...csak annyit tennék hozzá, hogy nem kell ünnepnapnak lennie, hogy meggyújtsunk egy gyertyát és elsuttogjunk egy imát. Amikor ezt teszem, akkor válik az a nap ünneppé, mint a kispadon ülve, Párizs híres, vagy nem híres temetőjében...

Másik jeles. Képzeljétek tegnap volt Guy Fawkes éjszakája Anglia szerte, ha már brit földön tartózkodom informállak benneteket erről is. Ez azon túl, hogy a tűzijátéktól és puskapor dördülésektől nem igen tudtam álomra szenderülni egy helyes fiatalemberről, még pedig Guy Fawkes-ről szól - :) - aki többedmagával 1605 november 5-én a "puskapor" terv elnevezésű összeesküvés jeles tagja volt. Az esküvést egy csoport katolikus szervezte, mely arra irányult hogy I. James királyt, és a protestáns arisztokratákat a londoni parlament felrobbantásával porig alázzák, a szó rendes értelmében. Természetesen az összeesküvést leleplezték, a király megmenekült, melynek tiszteletére azóta is máglyákat gyújtanak, melyen Guy hősünk hasonmását égetik el. Az ünnep mellé jár a gyermekeknek kedves mondóka is, mint pl. emez itt:

...guy, guy, guy, poke him in the eye, put him on the bonfire, and there let him die... vagyis guy, guy, guy, nyomd ki a szemét, dobd a máglyára és hagyd ott meghalni...kedves. Tiszteljük a hagyományokat.

No de november 5-ét követő nap miről jeles...no nem baj ha nem tudjátok, mert most örömhírt közlök veletek. Eme nap volt Agneska utolsó napja a Hotel Thistle életében. Bizony. Bevallom, nem volt oly érzékeny, mint anno a budapesti távozásom, de Inese igaz és őszinte ölelése, a nepáli lányok vidám kacagása elkísér a további utamon, mely hétfőtől a Costa kávézó selytelmes fényeiben fog töltődni. S nem tudom, hogy ez sablon szöveg e, bevallom nem is számít igazán, csak az, hogy nagyon jól esett, hogy mindkét főnököm kedvesen átölelt és nagyon sajnáljuk Agnes, te voltál a  legjobb mondattal indítottak útnak. S mikor bájosan visszamosolyogtam, hogy na...nem kell túlozni, tényleg komolyan mondam, ismételte meg Ian, hogy nagyon megvoltam veled elégedve, és így utólag remélem, nem okoztam sok bosszúságot és nem utáltál nagyon. Utálni??? ez kicsit erős Ian, mondtam, néha én bosszantottalak téged, s te engem. Így van ez jól... Egyetlen egyet sajnáltam csak, az utolsó napomon nem dolgozott Fiona. Őszintén szerettem volna megköszönni a segítségét, mert sokat, talán többet is, mint most gondolom köszönhetek neki. Így hétfőn egy képeslap várja a recepción...ennyi, amit tehettem...s vágjunk bele. Nagyon izgulok, sokkal jobban, mint az első napomon a hotelban, de hiszem, hogy sikerülni fog. Hétfőtől sok minden változik, talán igazán most érkezem meg Londonba...köszönöm, hogy leírhattam nektek s tudom, hogy együtt örülünk s szurkolunk továbbra is, mert most van rá igazán szükségem!
Remélem otthon is, de London szerte gyönyörűséges most a táj. Minden fa ünneplőbe öltözött, leveleik a sárga, barna és zöld megannyi színeiben pompáznak. Csodálatos. Ilyenkor vétek a szobában gubbasztani, mars ki a parkokba, dombra fel, dombon le s csak bámuljatok, szívjátok magatokba a természet csodás erejét. Amíg lehet ezt teszem én is, leveleket, terméseket gyűjtök, de a minap a már karácsonyi fényben kivilágított Oxford Street-en végigsétálva sült gesztenyét majszolva a kezemben csendesen mosolyogva szívem elkezdett a karácsony ünnepére felöltözni...