Békések és nyugodtak. A hömpölygő tömegben apró cseppként csurgok szép lassan előbbre és előbbre. Már itt is van kedvenc művész mozim és képzeljétek egyik este voltam egy igazi londoni koncerten. Huhúúúú. Bizony ám. Fat Freddy's Drop nevezetű új zélandi reggae-soul csapatra ugyan kicsit fáradtan totyogtam egyik lábamról a másikra, de élveztem minden pillanatát. Picit oldalról kellemes volt szemlélni a fülnek és szemnek egyaránt a kultúráltan szórakozó fiatalok, idősek lelkes, a ritmusokra egyöntetűen mozgó halmazát. S a zene...nekem kedves, de ki-ki maga nézzen utána. http://www.youtube.com/watch?v=3JBztXpMSgE&feature=channel
S nagy hírem van. Bizony ám. Megvolt az első angolórám. No de az elejétől kezdem. Kb. két hete Notting Hill utcáin kóboroltam s egy üzlet kirakatában megláttam egy hírdetést. Nick angolórákat vállal. Olyan szép kézírással volt írva, hogy felírtam a számot és képzeljétek el én sügérné, olyan szuperul mentettem el, hogy mikor felszálltam a metróra és meg szerettem volna írni az üzenetet a leendő angoltanáromnak, nem találtam a számot és képes voltam visszamenni egy megállót és két utcát. De megérte! Ugyanis Nick egészen az első bemutatkozó óráig csak üzenetetben kommunikált velem (én kezdtem így, a telefon még nem megy, nem értek semmit...) s igazából lutri volt s izgalmas az első találkozás. Vajon hova és kihez megyek, de azt már sejtette, hogy a munkáját komolyan vevő úriemberről van szó, mert mindent pontosan leírt. Milyen busszal és milyen egyéb közlekedési eszközzel közelíthetem meg úraságát és mi mennyibe kerül stb. Hm...lovely, ahogy ő mondaná, ugyanis minden mondat után egy mély hm...-mel indítja válaszát. Nick a Portobello és a nem tom milyen utca sarkán székel a 3 szám alatti zöld ajtó mögött, olyan igazi lépcsős, régi stílusú angol házban. Jaj, már ahogy mentem felfelé egy filmben éreztem magam. És hát Nick..egy igazi gyöngyszem az életemben. Egy ötvenes, szikár, magas vérbeli angol úriember a szemüvege mögül figyelve várt rám. Leültetett az asztal elé, elém rakott egy kazettás magnót, bekapcsolta és el kezdett kérdezni. Én meg bámulom a magnót, mint egy idióta, na ne... én nem beszélek, de beszéltem. Mert kérdezett és válaszoltam, aztán nem mondott semmit, csak hogy csütörtök este 6 óra, kinyitotta az ajtót és már csak az ajtó csapódása visszhangzott a lépcsőházban. Csendesen bandukoltam hazafelé mosolyogva és örömmel a szívemben, mert egy egész órát eltöltöttem egy igazi angol emberrel úgy, hogy ugyan én mekegtem és habogtam, de mindent értettem. Büszke voltam magamra. Majd csütörtökön megérkezvén egy picit nyelvtanoztunk, aztán bekapcsolván a magnót egyszer csak saját hangomra lettem figyelmes. Jajjjjj....fogtam a fejem, a feladat az volt, hogy javítsam ki a hibáimat. Hát...volt bőven, de ez a leghatékonyabb tanulási módszer, legalábbis nekem, ugyanis ilyen gyorsan nem beszéltem jól s helyesen, csak kapcsolja már ki azt a beszélő zizét...ki is kapcsolta és megdícsért. Na látja, ugye hogy tudja...aztán újra kérdezett és akkor vettem észre, hogy megint felvette...jaj. Most csütörtökön is vár rám egy gyors javítás, ebben bizonyos vagyok. De ez így van jól. Ezentúl kaptam két újságcikket, amiről beszélgetünk. Hamar elmegy az egy óra, de bevallom elég is. Úgy lefáradok. Sokkal jobban, mint az ágyazásban. Kijavítja, amit mondok. Volt hogy egy szót kb. 10-szer ismételtetett, de csak nem bírtam úgy mondani, ahogy ő, már elnevette magát ő is!!! - gondolom mókás buksim lehetett - de ennek nagyon örülök. Mindig is az volt a vágyam, hogy szép angol kiejtéssel beszéljek. Persze ettől nagyon messze vagyok, ajaj nagyon.
De türelmesen kivárom, s addig pedig készülök a csütörtök estékre. Ennél nagyobb motiváció nem is kell nekem.
A szabadnapjaimon sokat és sokfelé megyek, látok, utazom. Szeretnék minél több helyet, színt, illatot felfedezni. Rengeteg tervem és gondolatom van. De béke van. Valahogy rátévedtem egy útra, ahol ugyan tudom, hogy még sok sok kő vár rám, figyel és megszólít. Hol felsebzi a lábam, hol segít egy buckán átlépni. De utam megannyi csodás virág és kép kíséri, s lépteim puhák. S ez az, ami sokszor oly zaklatott lelkemet lecsillapítja. Öllelek Benneteket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése