This is none other than the house of God, this is the gate of Heaven

Ez a felirat olvasható a Szent Pál Székesegyház bejárati forgóajtaján. A következő pár bejegyzésem - várhatóan az elkövetkezendő 200 db-ra elegendő, ugyanis azt tervezem, hogy ha már a Starbucks-ban dolgozom, s eme kávézó minden forgalmas és nevezetes helyen - jobbára a belvárosban - kettesével megtalálható, így ezen az útvonal elindulva szépen lassan megismerem s bemutatom nektek London nevezetes vagy nem nevezetes helyeit. Mert illenék tudni, ha már itt élem a mindennapjaimat, nem de bár? S mivel kezdeném? ha nem a kiindulási ponttal, munkahelyem közvetlen szomszédságában lévő s egyben Európa ötödik legnagyobb templomával.

Évszázadokkal ezelőtt is templom állt a helyén. A középkori székesegyházról II. Károly udvari festője (Wenceslaus Hollar) készített rézkarcot. Viszont ez a templom a londoni nagy tűzben teljesen megsemmisült. (1666. szeptember 2-án egy pékségben lobbant lágra a szikra, ami pár nap alatt szinte az akkori London nagy részét elpusztította, mint mindennek, ennek a katasztrófának is megvolt az oka, megállította a pestis járványt és II. Károly újjáépítő munkájának köszönhetően formálódott London jelenlegi arca, kevésbé gyúlékony anyagokat - tégla és kő - felhasználásával- ugye ugye, a sok téglás ház pudingföldön...) A székesegyház újjáépítésére Sir Christopher Wren irányítása alatt 1675 és 1710 között került sor. Jelenleg a székesegyház teljes felújítása folyik az épület 300. évforduló alkalmából, így nem csak azért mert nem fér bele a fényképezőmbe, de az álványok miatt sem tudtam teljes tiszta képet készíteni róla ezidáig. Alapja latin kereszt, főbejára elsősorban hatalmasságával int alázatra. A lépcsősor felett kettesével álló korinthoszi oszlopok tartják a timpanont, melynek domborműve Szent Pál megtérést ábrázolja. Pál apostol a 13. apostol, a kereszténység jelentős alakja, héber neve: Saul. Mindannyian ismerhetitek a Korinthusbeliekhez, a Rómaiakhoz írt leveleit - "a Szeretet türelmes, a szeretet jóságos. Nem féltékeny...szeretem nagyon...a sorokat is, s az épületet is. Valami hihetlen nyugalommal tölt el mikor hajnalban a buszról előbb leszállva a valóban csendes, embertelen utcán bandukolva egyszer csak elémmagasodnak azok a bizonyos oszlopok. Sokszor megálltam előtte. Ma reggel is. Csak álltam a lépcsők előtt s fejemet hátraszegve figyeltem ahogy ébred az égbolt. A sötétkék csillagos ég csíkját büszkén szelte át az épület éles körvonala. A napközben turistáktól, délidőben az ebédüket fogyasztó öltönyös dolgozóktól mindig tömött és hangos tér ilyenkor csendesen szunyókál. Egészen 6 óráig, amikor mély, öblös harangja meg nem szólal. Részletes leírást találhattok minden útikönyvben, nem untatnálak vele benneteket. A személyes élmény mindig erősebb, remélem egyszer mindannyian eljuttok s megtekinthetitek kívülről-belülről. A suttogó folyosón (whispering gallery) elmotyogott szavakat a korlát túl oldalán valaki biztosan meg fogja hallani s remélhetőleg vissza is válaszol nektek, vagy felmászhattok az arany galériába (golden gallery) s hihetetlen kilátásban lehet részetek. Karácsony tájékán el lehet csípni s hallgatni Handel Messiását , de Európa legnagyobb kriptájában megtekinthetitek Wellington, Nelson vagy a festő William Turner illetve magának az építettőnek, Wrennek a sírboltját, melyen csupán ennyi áll: Lector, si monumentum requiris, circumspice, vagyis olvasó, ha emlékművét keresed, nézz körül...

 Ennek az épületnek a tövében dolgozgatom mindennap. Túristák, üzletemberek, fiatalok s idősek adják nap, mint nap egymásnak a kilincset. Tőlem kb. 50 m-s sugárban még 3 kisebb Starbucks található. A legközelebbi a Paternoster téren, ami arról, hogy a számunkra tűz esetén kijelölt menekülési útvonal része, nem nagyon tudok más érdemlegeset említeni. Hacsak azt nem, hogy a tér közepén van egy nagyon kedves szoborcsoport bárányokkal. Mindenesetre most jó itt...ma a kezemben volt egy camambert sajt darab, s ahogy a fehér finom penészes részét bambultam, úgy tűnt, mintha egy elefánt ráncos fülét tartanám a kezemben...majd a pohár borban, melyet hozzá kortyoltam megláttam a kezem. Ráncos volt az is...csak az elefánt füle barátságos és mosolyt csalt a szemembe, a kezem pedig azt jelzi öregszem...aztán pedig ráleltem erre a zenére. Az összefüggést ne keressétek, már én sem értem. Mindenesetre a zene tetszik... a kezem kevésbé...
 http://www.youtube.com/watch?v=XSmd9716k8U&feature=related

Hamarosan jelentkezem...