Mozdulatban

Egyre kevesebbet beszélek...:) ez annak aki ismer vagy ismerni vél biztosan mosolyt csal az orcájára. Amióta itt vagyok kezdetben a nyelv hiánya miatt s az ismeretlennel való ismerkedés okozta figyelő állásmód élesbe helyezése miatt halkultam. De bevallom, ez azóta is folyamatosan jelen van az életemben. Mondjuk az is igaz, hogy régebben sem voltam összességében olyan nagy beszélős. Olykor olykor, ha nagy ritkán összefutottam valakivel a hirtelen jött társaság és a magány okozta űr gyors feltöltése végett ömlött a szó számból. Talán ez így is van rendjén.

Jó csendben lenni, s csak figyelni. Szeretem a mozdulatokat. Egy-egy érintésnek története van, mely sokáig kisér az utamon. Számomra nagyobb jelentősége van annak, hogy hogy nyúl hozzám valaki mint hogy mit mond. Összevissza beszélünk, próbálunk okoskodni s a legjobb formánkat adni, aztán meg ha bosszúsak vagyunk jól megmondani a másiknak, hogy aztán odasomfordálva bocsánatot kérjünk s minden menjen körbe körbe. De az, hogy valaki hogy fogja meg a kezedet vagy egyszerűen hogy néz rád, azt semmi nem tudja felülmúlni. A tekintettel, egy mozdulattal mindent el lehet mondani. Ezért is szeretem a táncot, különösen a balettot. Az emberi test hihetetlen csoda, s mindenre képes. A művészet ezernyi ága mindenki számára azt a kaput nyitja meg, amivel képes kifejezni s befogadni a számára fontos pillanatokat. Nekem leginkább a mozdulat és a dallam, zene együttes hatása tudta eddig leginkább megközelíteni azt az összekuszált fraktált, amit belül ápolgatok. Szavak csak szavak.

Most se tudom értelmesen leirni mit szeretnék.

Finom mozdulatok. A bőr érzékeny tapintása. Illata. Súlya. A test halk belső ritmusa az élet leheletét fújja felém. Ha itt lennél, csak annyit kérnék búj hozzám, ölelj. S ha hirtelen magányomba vágynék vissza engedd, hogy hátatfordítsak. Ne félj. A lábam soha nem húzom el. Szükségem van, hogy melegen tartsd.