Én jól megkönnyeztem, s minden túlzott belemagyaráz nélkül valóban egy egyszerű mese. De pont ettől különleges. Bennem kérdéseket indított s válaszokat szült. Hisz nem ilyen egyszerűen működik körülöttünk is minden? Egymás játszótársai vagyunk. Hol ölelgetjük s hol elfeledve a doboz alján várjuk egymást. De az, hogy szívünkben ki válik igazán valóssá, az a mese végén egyértelműen kiderül...
"What is REAL?" asked the Rabbit one day.
"Real isn't how you are made," said the Skin Horse. "It's a thing that happens to you. When a child loves you for a long, long time, not just to play with, but REALLY loves you, then you become Real."
"Does it hurt?" asked the Rabbit.
"Sometimes," said the Skin Horse, for he was always truthful. "When you are Real you don't mind being hurt."
"Does it happen all at once, like being wound up," he asked, "or bit by bit?"
"It doesn't happen all at once," said the Skin Horse. "You become. It takes a long time. That's why it doesn't happen often to people who break easily, or have sharp edges, or who have to be carefully kept. Generally, by the time you are Real, most of your hair has been loved off, and your eyes drop out and you get loose in the joints and very shabby. But these things don't matter at all, because once you are Real you can't be ugly, except to people who don't understand."
Annyira mókás, mert most, hogy az ágyhoz voltam kötve volt, hogy órákig bambultam ki a fejemből az időjárást kémlelve. Emlékszem mikor indultam ki, barátaim mondták nekem, hogy a lehető legjobb helyre mész, ez a te ideális helyed, ismételték ezt lévén, hogy sokszor s sokat mondtam, hogy nekem az ősz, a tél a kedvenc évszakom. A karácsonyról ne is beszéljünk. Már most izgatott vagyok, igazán már január 1-jén az vagyok, hisz mindjárt itt van, nem de bár? :)
Kimondhatatlanul szeretem az esőt. Annál békésebb s bensőségesebb hangulat nincs, mikor szobád kényelmes karosszékében, egy forró tea mellett, gyertyafény és finom illatok közepette hallgatod a kinti esőcseppek halk muzsikáját. Sokszor tártam szélesre csepeli otthonom erkélyajtaját és bambultam a gyorsan változó sötét felhőket, mely a vihar előszelét hírdették. A szél bele-belekapott függönyömbe, s mikor rázendített az eső, gyorsan becsuktam az ajtót s már a fotelból hallgattam mosolyogva a hangversenyt. Idebent lenni jó. Odakint tán félős. De a kettő egymás nélkül nem létezik, s az élet így csodás...
Pompás, gondoltam, mikor első hónapom után megállapítottam, hogy nem is esik az eső. Rendben. Végül is augusztust írtunk, gondoltam akkor. De én őszintén bevallom nektek, néha rácsodálkozom, hogy esik. Az elmúlt két napban talán többet esett, mint korábban, élveztem is nagyon. De itt olyan nagyon más. Egyszer csak jön, szemerkél, vagy rázendít, de 10 perc múlva már hét ágra süt a nap. A kávézóban mindig akkor tűnik fel, hogy jaj elborult, mikor hirtelen népes embercsapat ront be lázasan követelve a forró kakaót és cappuccinot. Szeretem őket. Nagyon.
Szégyen, nem szégyen, nekem még nincs esernyőm idekint. Mondjuk az igaz, hogy otthon sem volt, mert folyton elhagytam, meg kifordult, meg halálra sebeztem magam vele, így jobbnak véltem egy kapucnis kabáttal elintézni a dolgokat. Viszont egy ideje szemezek egy bolttal. Minden nap elmegyek előtte, vagy a buszról nézek be kíváncsian, vagy gyalogosan bambulom kirakatát. Már többször elhatároztam, hogy bemegyek, de mindig visszatartott a boltban álldogáló, gondosan kivasalt ingben, finom, tudatos mozdulattal sertepertélő úriember látványa. Ajaj...ő valószínűleg nem úgy beszéli az angolt, mint én..no de, milyen boltról is van szó? Bizony ám. Egy esernyőboltról. James Smith & Son Umbrellas, est since 1830. (http://www.james-smith.co.uk/) Huhh...a kirakatban színesebbnél színesebb formájú, alakú csodálatosabbnál csodálatosabb esernyők kéretik magukat. Hetente átrendezik, mindig az alkalomhoz, időjáráshoz megfelelő színekkel, formákkal ellátva. A múlt héten több percig álltam a kirakatnál, bambultam, néztem a kutyafejet ábrázoló kézzel kidolgozott fanyelet, mikor az ablaküvegben egyszer csak megpillantottam AZ úriembert. De nem belülről nézett rám kedvesen, hanem a tükörkép szerint pontosan mellőlem. Egy pillanatra megdermedtem, s nem mertem jobbra nézni, de hát felpillantottam még egyszer és még mindig kitartóan nézett rám. Bátorság Ágika!!! Oldalra pillantottam, s tudjátok, olyan esetlenül, mosolyogva, szemetfelhúzva megrántottam a vállam s elejtettem egy sóhajt. Hümmmm. (ebben a hümmben benne volt, hogy szépek az esernyők, de csodás az időjárás és gyönyörű a napunk és kedves vagy te idegen) S azzal a lendülettel vissza is fordultam a kirakat felé, s bámultam tovább erősen az esernyőket, hátha egyik másik táncra perdül, vagy kinyílik magától és káosz lesz bent az üzletben és akkor eltűnik mellőlem ez a kedves idegen, mert azt tudtam, hogy csak úgy nem iszolhatok el, de hát mit mondjak neki. Szólaljon már meg!!!!!!!!!!!!! Hát megszólalt. Úgy ám. Olyan nagyon brittül. "Miért nem jön be az üzletbe hölgyem? Számos esernyő van, amik bizonyosan elnyerik a tetszését és tud hazavinni ajándékba is, ha szeretne? Hazavinni? kérdezem halkan. Miből gondolja, hogy hazamegyek. Oh, már megbocsásson, bevallom ismerős valahonnan, lehet már járt nálam, de azt hittem csak látogatóba érkezett Londonba, s gondoltam, szeretne vásárolni egy szép esernyőt emlékbe. S mit gondol honnan jöttem? - kérdezem. Azt gondoltam francia hölgyem, de most, hogy beszélgetünk elbizonytalanodtam. Mosolygok. Bizony nem ő az első, aki franciának gondol...mókás fintora az életnek. A kedvenc városom, s terveim is vannak vele...de egyenlőre pudingföldön vagyok. S milyen udvarias. Elbizonytalanodtam...egyem a szívét. Nem akarta mondani, hogy borzalmas magyar akcentusommal egyből megértette, hogy nem francia úrhölgy vagyok, aki nyáreleji körutazást intéz a közeli országokban, hanem mindinkább ugyan az ő esernyőiért nagyon is rajongó, de egyszerű kelet-európai leányzó. Mókás. A nagy angoltudásommal kedvesen közöltem vele, hogy nem vagyok csigaevő, de gondolkozom, hogy vásároljak egy pár igazán szép esernyőt, ezzel is majd ha tényleg hazamegyek, akkor valóban stílusos emlékkel térjek haza, addig pedig pompásan dekorálnám ki vele az angol lakásokra oly jellemző bejárati lépcsőfeljáró ki nem használt, tágas felső részét. Ránéztem az órámra, s bizony sietnem kellett, hogy el ne késsek a munkahelyemről, így bájos összemosolygással megígértem, hogy hamarosan visszatérek. Ő pedig biztosított gentleman módra, hogy várni fog. Hm...nem is olyan rossz ötlet ez az esernyő dekorálás. Csak ne lennének ilyen nagyon drágák...de fogok venni. Hamarosan...addig pedig élvezem az itteni időjárást. Hihetetlenül csodás. Egyik nap bent beszélgettük a többiekkel. A pult mögül néztük, hogy változik az égbolt s a székesegyház árnyéka hogy sötétül s világosodik, ahogy jön egy egy felhő. Olyan aprónak s picinynek éreztem magam. De közben pedig nagyon boldognak is. Hogy részese is lehetek minden egyes nap. Szeretem az eső illatát. Csodálatosabbnál csodálatosabb virágok, zöldek vesznek körül. S nem csak tavasszal, hanem még télen is fura mód zöld itt minden. Nem tudok sajnos most minőségi képeket készíteni, mert legutóbbi magyarországi látogatásom során lába kélt a fényképezőmnek. Most gyűjtök egy újra. Remélem hamarosan meglesz, s akkor megint élhetek a szenvedélyemnek.
Addig pedig a szememmel s a lelkemmel fényképezek. Valójában amit egy fotón látok, az csak a kéreg...a többi rajtam múlik. Sokszor gondolom úgy, sokkal szebbnek látom a valóságot, mint az valójában...de addig vagyok békében, míg ez így van, nem igaz? :)http://www.youtube.com/watch?v=M_m054tLKvs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése