Akár féllábon is, de teszem...

Miután sikeresen elintéztem mindent, amit egy hét alatt el lehet intézni, ma a munka után fáradtam ám jól megérdemeltem betértem itteni kedvenc kávézómba és a ma kapott borravalót mind mind elköltve megittam extra nagy chai latte-mat és még egy finom sütit is behabzsoltam mellé...mert megérdemlem. Miért is?
Nincs vita, mindennek oka van, csak nem kell mindig keresni a miértjét. Úgy látszik nekem el kellett utaznom a világvégére, vagy legalábbis Londonig, hogy kezdjek rájönni a saját értékeimre. No nem fogtok most itt valami nagyon nagy mesét hallani, az igen okos és szép leányról, az nem én lennék, de az is igaz, hogy az utamba kerülő emberlelkek egyre jobban tolnak és visznek előre, de mindinkább egyre több és több csodapillanatot mutatnak meg nekem... Mert ugye milyen is Ágika? Ha nála egy fokkal is esetlenebbet talál (ritka, de van ilyen...) akkor láthatatlan szárnyai rebegni kezdenek és viszi, húzza magával a többi szárnynélkülit is. Én, ÉN! miután láttam, hogy a minap érkezett új leányzó teljesen elsápadt, mikor közölte vele a munkáltató (szerintem abból sem értett semmit) hogy mi mindent kell elintézni, karon ragadtam és elkísértem bankszámlát nyitni és így tovább, hiszen én ezekkel már készen vagyok. Ilyenkor persze nem számít, hogy egyébként csak gyomorgörcsben merek megszólalni angolul, nem, süvít belőlem a szó, hol helyesen, hol helytelenül, de teszem a dolgom. S ez így van jól...mert ha az Égiek nem vezérelték volna felém ezt a lányt, akkor egyrészt nem lennék ilyen bátor, másrészt nem hallgattam volna meg a történetét...nem mesélem el, mert illetlenség lenne, de egyre halkabb és halkabb lettem. Gyökerei mélyen hasonlóak az enyémhez, de még nagyon korán irányt váltott...sajnos kedvezőtlenül. S ahogy elnéztem, a maga egyszerűségében, ám hatalmas nagy erejével, hogy életében először felült a repülőre, eljött egy olyan városba, aminek előtt Budapestet is csak a repülés napján látta, tényleg semmilyen angolnyelvtudással...mély tiszteletet éreztem iránta. Csak imádkozni tudok érte, hogy az a sok szenvedés ne keserítse tovább és " a majd megmutatom én mindenkinek érzés" szépen alakuljon át egy békés, számára értékes, igaz és tiszta életté...remélem sikerül neki. Amit tehettem segítettem, hallgattam, együtt nevettem. Amikor elváltunk nagyon szépen nézett rám. Jókívánságaimra és arra a mondatomra, hogy imádkozni fogok érte, hirtelen előkapta kopott táskájából telefirkált noteszét és felkiáltott: "nekem is van ám egy imám. Nem vagyok én vallásos, nem is tudom miért, de még otthon írtam fel, hogy ha már semmi sincs, akkor csak ez segíthet...édes Istenem adj reményt és szeretet, ha már semmi nincs adj erőt, hitet. Te vagy egyedül, ki hiszel bennem, s te vagy egyedül akiért dolgom továbbra is akár féllábon is teszem..."